Saját fiúkat tartották fogva
2006. október 15. 10:12
Egész életét szobafogságban töltötte egy kilencéves fiú, akinek az apja minden lépését kamerákkal figyelte - írta szombaton a Daily Mirror.Akár egy börtönőr, a 41 éves Randell Warren Piercy mondta meg, mikor van villanyoltás, mit nézhet a tévében, és kizárólag zabkását adott neki enni. A fiú sosem járt iskolába, és naponta csak egy órára hagyhatta el a szobáját - ekkor találkozhatott anyjával is. A szomszédoknak fogalma sem volt arról, hogy a párnak egyáltalán van egy gyereke.
Az esetről a nagypapa értesítette a rendőrséget, aki évek óta először akkor lépett a házba, amikor vevőknek mutatta meg az épületet. A megdöbbent férfi szerint az egész ház olyan volt, mint egy koncentrációs tábor: mindenhol, még a WC-ben is kamera volt.
A rendőrök is azt használták ki, hogy a pár el akarta adni az épületet. Vevőnek adták ki magukat, és meg is találták a szobájába zárt fiút, akin csak az alsóruhája volt. A férfi 37 éves felesége, aki ugyancsak a házban élt, azt mondta, hogy fiuk hiperaktív, ezért zárták a szobájába.
Forrás: mirror.co.uk, Független Hírügynökség