Lefizette a polgármester a választókat?

rtl.hu

2006. október 13. 17:18

Egy hangfelvétel tanúsága szerint Szikszó polgármestere azt mondta: 'ezt a választást meg kellett nyerni, akár tisztességtelen áron is'.

„Ezt a választást meg kellett nyerni, akár tisztességtelen áron is.”

Szikszó újonnan megválasztott szocialista polgármestere mondta ezt egy nappal az önkormányzati választások után egy magánbeszélgetésen. Füzesséri József a hangfelvételen többször is azt sugallja, fizetett néhány választópolgárnak a szavazatokért.  

„Odaadtam nekik mindent, amit normális körülmények között egy ilyen választási kampányban oda kell adni.”

A hangfelvételt Bancsók Judit roma önkormányzati képviselő készítette. A helybéliektől hallotta, hogy a romasoron pénzt osztogat a polgármester vagy megbízottja azért, hogy rá szavazzanak.  

„Tett rá célzást és egyáltalán nem tagadta, hogy adott pénzt” - mondta Bancsók Judit, roma önkormányzati képviselő.

A rendőrségnek is elküldött nyilatkozatot a hangfelvétellel együtt juttatták el az RTL Klub Híradójának szerkesztőségébe. Abban egy fiatalember azt állítja: 5 ezer forintot kapott a polgármestertől azért, hogy minél több szavazatot összeszedjen neki ismerősi köréből. Szikszón szinte mindenki hallott a megvesztegetésről, nyilatkozni csak kevesen akartak vagy mertek.

„Van aki 5 ezer, van aki 10-et kapott de van akinek még tartoznak 40 ezerrel” – mondta egy ott élő.

„Okosak legyetek! Én azt mondom, ha okosak az emberek, én nagyon sok mindent fogok hozni a városnak, Tegnap kaptam 10, 5 milliót Lamperth Mónikától.”

A választások másnapján mondta ezt a megválasztott polgármester. Aznap 10 és fél millió forintos támogatást kapott Szikszó. Az Önkormányzati Minisztériumnál nem nyilatkoztak. Közleményt adtak ki, amelyben azt írták: árvízi védekezésre és szúnyogirtásra utalták át a pénzt. És azt, hogy a támogatásról még a választások előtt, szeptember 20.-án döntöttek.

A polgármester szerint törvénytelenül rögzített felvételről van szó, amelyet utólag manipuláltak.

„Visszautasítom azokat a rágalmakat, hogy pénzt adtam, bárkinek” - mondta Füzesséri József, Szikszó polgármestere.

A Borsod megyei bíróság nem fogadta el bizonyítékként a hangszalagot, ezért helyben hagyta az önkormányzati választás végeredményét. A rendőrség közben nyomoz, mert a polgármester ellen feljelentést tettek. A szocialista párt szóvivője Híradónknak csupán annyit mondott, Szikszó polgármestere: Füzesséri József.

Használt ruha szavazatért

Nincs összesített adata arról az Országos Választási Bizottságnak, hogy hány panasz érkezett szavazatvásárlás miatt a területi bizottságokhoz. Majd csak a bírósági ítéletek után, várhatóan novemberben összesítik az adatokat. Néhány napja Balmazújvárosban megsemmisítette az önkormányzati választás eredményét a területi választási bizottság. A szavazás előtt ugyanis használt ruhákat osztogattak a jelöltek. Cserébe azt kérték, hogy a Fidesz képviselőit támogassák.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!