Keresik az elszökött majmot
2006. október 13. 18:14
A három makákóból kettőt már megtaláltak.
Három héttel ezelőtt fotókat készített egy kecskeméti autókereskedés tulajdonosa, amikor az egyik elszökött makákó az autói között játszott. Először azt hitte kollégái hülyéskednek vele, amikor az autókon ugráló majomhoz hívták. Először alig hitt a szemének, visszarohant a fényképezőgépért. Közben hívták a helyi vadaskert munkatársait, akik elaltatták és visszavitték a kifutóba. Három hét után a tulajdonos tegnap reggel ismét találkozott egy majommal.
„Tegnap reggel jöttem dolgozni, majdnem kicsit viccesen kell mondanom, hogy rossz idő lesz, mert alacsonyan repülnek a majmok, jöttem a felüljáróról le munkába jövet és koppant a kocsi elején a majom, nekiütődött a rendszámnak, először azt hittem hallucinálok, de gyakorlatilag nekiütődött, szerencsétlent sajnáltam, még szerencse, hogy lassan jöttem” – mondta Dakó Tibor, autókereskedő.
Az intelligens állatok a helyi vadaskertben hamar kifigyelték, melyik új otthonuk leggyengébb pontja. Kibontották a műanyag falat, majd a villanypásztort átugorva hárman elszöktek. Közülük már csak egy van szabadon, a többit befogták a gondozók.
„Már egy majomszafari indult meg itt Kecskeméten, mindenki majmot akar fogni, ezek az állatok nem veszélyesek emberre, abban az esetben viszont, ha meg akarják fogni, abban az esetben okozhatnak sérülést” – mondta Mező Tibor, a Kecskeméti Vadaskert állatorvosa.
A gondozók szerint annak ellenére, hogy a makákó emberre nem veszélyes senki se próbálja befogni, hanem értesítse a vadaskertet. A vadaskert munkatársai órák óta próbálják a makákót becserkészni, de elkapni mindeddig nem sikerült.