Politikusok gyerekei a szülők nyomában

rtl.hu

2006. október 12. 23:05

Ahol a papa politikus, a gyerekek már kiskorukban sem hallanak mást, mint MSZP, Fidesz.

Kosztolányi Rita, Kovács Dóra és Harrach Tamás. Nevük nem véletlenül tűnik olyan ismerősnek.

Kosztolányi Dénes: Régen magától értetődő volt, hogy a családban valaki folytatja az apának vagy a mamának a szakmáját, asztalos stb ez a politikában is így van.

A Kosztolányi családban mindenképpen, bár volt idő, amikor még ők sem gondolták volna.

Rita a megfigyelési bizottságban hírnevet szerző fideszes politikus, Kosztolányi Dénes lánya, és 10 napja a XIII. kerületi önkormányzati képviselőtestület tagja. Ezért megkértük arra, hogy találkozzon a kerület lakóival, akiknek az ügyeit intézi majd képviselőként.Bár politikusi munkája csak most kezdődik, azt mondja, van gyakorlata. A kampányolást még évekkel ezelőtt kezdte.

Kosztolányi Dénes: Emlékszem 1994-ben amikor országgyűlési képviselőnek indultam, ki voltam plakátozva, jönnek haza az anyukával, Rita megszólal, apucikám, hogy miket írnak a plakátodra és én kérdeztem, hogy miket, és Rita 10 évesen sorolta hogy ez, ez és ezek a csúnya szavak vannak a plakátra írva.

Kosztolányi Rita: Elmondhatom a nagy álmunkat, a nagy álom az, az lett volna, hogy ketten együtt az országgyűlésben együtt ülünk, hát még bármi megtörténhet, nekem ez volt a nagy álmom és így indultam ezen az úton.

Harrach Péter most az országgyűlés alelnöke, családügyi miniszter volt az Orbán kormányban. De politikai karrierjének első lépcsőjét már a fia is megtette. Múlt vasárnap ő is bekerült Kosztolányi Rita mellé a XIII. kerületi önkormányzatba. Bár apa és fia szerint ezen nincs is mit csodálkozni, hiszen Tamás szinte beleszületett a politikába.

Harrach Péter: Ő valóban arra szocializálódott, hogy a szülei állandóan politikáról beszéltek, az én különböző testületekben betöltött szerepeim mindig új élményt jelentettek számára és ez adott egy indítást nyilván, nem tudtam lebeszélni erről a pályáról.

Az érdeklődés első jelei Tamásnál is már 10 éves kora körül jelentkeztek.

Harrach Tamás: Amikor még ilyen fekete-fehér plakátokat  kellett ragasztani, az még családi vállalkozásba ment, a KDNP színeiben indultál, és azt már ragasztgattuk föl

Harrach Péter: Az első lépcsőfok a plakátragasztás, ez a politikai karrier kezdete

Ám volt valami, amit mégis Tamás kezdett el a családban.„Én régebb óta vagyok tagja a fidesznek, mint édesapám.”

Tamásban, mint lelkes kezdőben, már buzog a tettvágy. Rohan is, a közeli csarnokba, ahol már ígéretet tett, hogy segít, ha bekerül a képviselőtestületbe.

Harrach Péter: a belső felkészülésnél volt számomra izgalmas, hogy vajon valóban alkalmas erre, valóban ez az ő területe, jól fogja-e vajon csinálni.

Egy másik politikus-palánta, Kovács Dóra, aki az MSZP színeiben bejutott az önkormányzatba.

Kovács László: Először a 1998-as választási kampány idején vetette fel, hogy szeretne a kampányban részt venni, akkor én lebeszéltem, de négy év múlva már nem tudtam.

Dóra listáján egyre csak gyűlnek az elintéznivalók. A városmajori park koszos, az utcák rosszak. Így a testületi üléseken máris lesz olyan ügy, amit ő képviselhet.

Kovács László: Épp most, amikor kocsival hajtottam át a XII. kerületen láttam, hány helyen le van tépve a plakátja, és micsoda ocsmányságok vannak sokra firkálva és eszembe jutott, amikor esténként elkeseredve jött haza, nagyon rosszul esett neki, sajnos a politikus jelöltnek ezt is el kell tudni viselni.

Dóra: Én úgy érzem, hogy apu mindenképen példakép a számomra, de egy nagyon magas mérce, amit igen nehéz elérni, túlszárnyalni talán nem is lehet.

Kovács László: Dóriért külön izgultam, nem is azért, hogy politikai pályára kerül, mert mindattól, amitől szerettem volna megóvni, attól most is szeretném megóvni, de látom, hogy ez reménytelen, mert ő el van szánva, és tiszteletben tartom az ő akaratát, ambícióit. Azért izgultam, hogy ha csalódás éri az eredmény miatt, azt hogy fogja viselni, úgy látom, hogy jól, végül is listáról bejutott, bár megbeszéltük azt is, hogy ez nem ugyanaz, mint egy egyéni győzelem.

De térjünk vissza még egy pillanatra Harrach Tamáshoz. A lelkes fiatal politikus ép az imént kapott egy paksamétányi problémát. Elindul hát az Önkormányzatba, hogy azon melegében elkezdhessen intézkedni.

Szerettük volna felvenni, ahogy Tamás az első ügyét intézi az önkormányzatban, de nem engedték be a stábunkat. Sőt, az újdonsült képviselőt sem.

„ Azt mondták az alakuló ülés előtt nem dolgozhatok”

Harach Tamás még nem tette le a hivatali esküt, tehát hivatalosan még nem dolgozhat itt. A szabály pedig szabály.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!