Az utolsó nagy robbantás
2006. október 12. 14:29
Lerobbantották az almásfüzitői timföldgyár utolsó épületeit.
Mára az egykor híres almásfüzitői timföldgyár nagy része romokban hever. Fénykorában 3000-en dolgoztak itt. Az utóbbi időben azonban inkább egy szellemvárosra emlékeztetett, háborús filmeket forgattak itt.
„Most egy ciklusnak értünk a végére, a nagy robbantások a mai nappal befejeződtek, és így a bontás előkészítése is. Most jön majd az anyagoknak a szétválogatása” – mondta Karánsebesy Lukács, Almásfüzitő polgármestere.
Összesen 24-szer robbantottak. Az utolsó, vassal erősített torony robbantása volt a legnehezebb. Hatalmas törmelékhalmaz maradt utána. A tervek szerint még az idén szétválogatják, jövő tavasszal pedig elindul az építkezés. A gyár helyén 800 millió forintból logisztikai központ, biodízel és bioethanol üzem lesz. Egy épülethez viszont nem nyúlhattak a robbantók.
Az országban ott van az utolsó szocreál dombormű, amelyik a munka dicsőségét hirdeti. Ezért az 50 éves épület védett. Mivel régen ott a gyár irodái voltak, a terület sok mindennek nem alkalmas. Iskolát vagy logisztikai központot lehet benne létrehozni.