2006. október 10. 15:59

Az üzletembert a többi között emberölés előkészületével vádolják.

Az ügyész több mint két órán keresztül olvasta fel a vádiratot. Tasnádit a többi között azzal vádolják, hogy több embert megfenyegetett, megzsarolt, sikkaszott, meg akarta öletni a válófélben lévő feleségét, és annak élettársát is. A vádirat szerint mindezt a börtönből szervezte, mert 2004-ig több mint 4 évet ült erőszakos bűncselekmények miatt. A hosszúra nyúlt vádirat-ismertetés miatt szünetet rendelt el a bíró.

Tasnádi Péter egyáltalán nem látszott megtörtnek. A folyosón ismerőseinek azt sorolta, miket hozzanak be neki a fogdára. Sőt, még ajándékot is kapott. A sárga téli dzsekit rendőrök kíséretében el is vitte felpróbálni, de a kabát kicsinek bizonyult.

A szünet után csak Tasnádi, a védői és a hallgatóság mehettek be a terembe. A kamerákat kint kellett hagyni. A bíró azért nem engedte meg, hogy Tasnádi Péter meghallgatása alatt a tárgyalóteremben forgassunk, mert szerinte ez befolyásolná a vallomást.

Tasnádi végül csak írásban tett vallomást. Ebben tagadta, hogy bűnszervezetben vett volna részt, és az ellene felhozott egyéb vádak többségét sem ismerte el.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!