Beindult a fűtési szezon
2006. október 10. 18:30
A fővárosban 8,4 százalékkal kell többet fizetni novembertől.
Bár napközben még 21 fokot mutatott a hőmérő, este már hideg van. Az elmúlt napokban sorra kezdtek működni az ilyen hőközpontok. Néhány nap alatt ugyanis csak a fővárosban 70 ezer lakásban kérték a fűtés beindítását. Igaz ez nem jelenti azt, hogy az óra napok óta folyamatosan pörög is.
„Rábízzuk az épület fűtését az automata szabályozóra. Tehát nem beszélhetünk pazarlásról, nyilvánvalóan csak akkor fogja beindítani a fűtést az automata ha azt érzi, hogy a környezetében az időjárás indokolja ezt, illetve hidegebb van” – mondta Scheithauer Imre, a Főtáv RT. szolgáltatási igazgatója.
Úgyhogy most mindenki annyit fizet, amennyit fűt. Az biztos, hogy novembertől többet, mint korábban. A következő hónapban ugyanis 8,4 százalékkal nő a fővárosban a távfűtés díja. Ez azt jelenti, hogy egy átlagos 50 négyzetméteres lakás éves díja 10 ezer forinttal nő. 121 ezerről- 131 ezer forintra.
Nem csak a távfűtéses lakásokban fűtenek. Augusztus óta azonban a gázzal fűtött házakban is magasabb a számla. Van, ahol több ezer forinttal is többe kerül a fűtés.
A kisfogyasztók érzik meg a legkevésbé a drágulást, ők 756 forinttal fizetnek többet havonta. Az 1500 és 3000 köbméter közötti fogyasztók 2670, az ennél is több gázt használóknak pedig 6868 forinttal kerül többe a fűtés- havonta. A rászorulók kérhettek, és kérhetnek támogatást. 800 és 4000 forint közötti kompenzációt lehet igényelni havonta az önkormányzatnál.