2006. október 9. 21:16

A volt szocialista politikus nem tudta, hogy felvétel készül.

Sipos József az egyik kereskedelmi televízió műsorában közölte, hogy lemondott az MSZP választmányi tagságáról és a párt társadalompolitikai tagozatának ügyvivői posztjáról. Elmondása szerint szombaton, az országos választmány ülésének napján a párt társadalompolitikai tagozatának is ülése lett volna. Erre hívta ő a Magyar Rádió riporterét, akivel egyébként másfél-két éve 'korrekt viszonyt ápol'. A tagozat ülése azonban elmaradt, így a politikus - megfogalmazása szerint - barátaival elindult a választmány ülésére, és ment velük az újságíró is.

Sipos József elmondta: körülbelül 30-45 perces késéssel érkeztek a választmány ülésére, amelyről nem tudta, hogy zárt. Elismerte, hogy hibát követett el, amikor erről nem is érdeklődött senkitől, ám hozzátette, hogy erre nem is lett volna lehetősége, hiszen nem találkozott illetékessel.

A politikus hangsúlyozta, hogy ő és kollégái sem tudták, hogy a rádió újságírója felvételt készít a beszédekről. A riporternek ezt a lépését rendkívül elítéli, hiszen úgy gondolja, hogy - akarva-akaratlanul - a tisztességével játszott, amin ezek után csorba is esett.

Az MSZP szombati országos választmányi üléséről vasárnap került elő az első kiszivárogtatott hangfelvétel, amelyen Lamperth Mónika arról beszél, hogy olyan javaslatot fog a kormány elé terjeszteni, amely - a választási eredmények ellenére - megerősíti a kormánypárti politikusok pozícióit a regionális területfejlesztési tanácsokban.

Egy nappal később - hétfőn - egy újabb kiszivárgott hangfelvétel került nyilvánosságra, amint Szekeres Imre, honvédelmi miniszter az önkormányzati választások után megváltozott erőviszonyokról beszél, ahogy fogalmaz, újra kell gondolni az együttműködést az SZDSZ-szel és az MDF-fel is.

Az MSZP Országos Etikai és Egyeztető Bizottsága (OEEB) egy héten belül dönt Sipos József sorsáról - mondta a Független Hírügynökségnek az OEEB elnöke. Simon Gábor elmondta, hogy az Országos Választmány által lefolytatott vizsgálat után került az OEEB elé Sipos ügye. Simon hangsúlyozta, hogy a bizottság most azt vizsgálja, etikailag elítélhető-e Sipos cselekedete. Amennyiben igen, akkor a testület figyelmeztetheti vagy kizárhatja az MSZP tagjai közül Sipost.

Juhász Ferenc, az MSZP alelnöke a Független Hírügynökségnek cáfolta, hogy az elnökség meghallgatta volna Sipos Józsefet. Mint mondta, az Országos Választmány elnökhelyettese, Szűcs Erika beszélt Sipossal. Juhász hangsúlyozta, hogy az OEEB-n kívül a párt kongresszusának, illetve a helyi MSZP vezetésnek van joga kizárni valakit a pártból, ugyanakkor egyszerre nem indulhat két eljárás ugyanabban az ügyben.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!