Atombombát robbantott Észak-Korea

rtl.hu

2006. október 9. 17:19

Phenjan szerint a teszt sikeresen és biztonságosan lezajlott.

'A Koreai Népi Demokratikus Köztársaság sikeres földalatti nukleáris tesztet hajtott végre biztonságos körülmények közt egy olyan hősies korszakban, amelyben népünk nagy lépést tett, hatalmas és virágzó szocialista nemzetünk építésében' - mondta a kommunista, sztálinista észak-koreai rezsim állami televíziójának hírolvasója.

A kommunista rezsim állami hírügynöksége szerint a nukleáris teszt boldogsággal tölti el a hadsereget csakúgy, mint a népet. Egyúttal hozzájárul a Koreai-félsziget és a környező térség békéjéhez és stabilitásához.

A szomszédos Dél-Korea geológiai kutatóintézetének szakemberei megerősítették, hogy a Richter-skála szerinti 3,6 tizedes erősségű földmozgást észleltek a kommunista szomszéd nukleáris tesztjével egyidőben. Több amerikai kutatóintézet műszerei szintén nagy erejű, 4,2 tizedes erősségű mozgást észleltek a kísérleti robbantás idején.

Az észak-koreai vezetés múlt kedden jelentette be, hogy kísérleti nukleáris robbantásra készül. A sztálinista rezsim három éve felmondta a nemzetközi atomsorompó szerződést, majd atomreaktorából kitiltotta a nemzetközi megfigyelőket. Ezután pedig -tavaly novemberben- kivonult a hatoldalú tárgyalásokról, ahol azt próbálták elérni, hogy Észak-Korea visszafogja atomkísérleteit.

Korea a II. világháború után vált ketté. Észak és Dél későbbi háborúját 1953-ban fegyverszünettel, de békeszerződés nélkül zárták a hivatalosan még ma is hadban álló felek. Közös államhatáruk a világ egyik legszigorúbban őrzött területe.

A kísérleti robbantással Észak-Korea atomhatalommá vált, csakúgy, mint az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai, az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország és Kína. De az úgynevezett „atomklubnak” már tagjai a szomszédos India és Pakisztán is.

Nemzetközi tiltakozás

A nemzetközi közvélemény határozottan és élesen elítélte a kísérleti atomrobbantást.

Válaszul az északi atomrobbantásra Dél-Koreában a legmagasabb fokú készültséget rendelték el a fegyveres erőknél, és összehívták a Nemzetbiztonsági Tanácsot. Dél-Korea miniszterelnöke közölte, hogy elfogyott az Észak-Koreával szembeni türelmük.

A japán kormányfő dél-koreai kollégájával együtt megbocsáthatatlannak nevezte Észak-Korea kísérleti atomrobbantását.

'Az, hogy Észak-Korea atomfegyvert fejleszt és birtokol, újabb, minden eddiginél veszélyesebb atomkort teremtett Ázsia északi részében' – mondta Sinzo Abe, Japán miniszterelnöke.

Észak-Korea legfőbb, és szinte egyedüli szövetségese Kína szokatlanul éles hangnemben bírált. Szégyennek nevezte, hogy Phenjan a nemzetközi aggodalmak ellenére nukleáris kísérletet hajtott végre. A pekingi vezetés egyben azt követeli szomszédjától, hogy azonnal térjenek vissza a tárgyalóasztalhoz. Csakúgy, ahogyan az ENSZ Biztonsági Tanácsa is, amelynek tagjai egyöntetűen elítélték az észak-koreai kísérleti atomrobbantást. Az ENSZ BT, valamint a NATO szerint a kommunista vezetésű Korea az egész világ békéjét veszélyezteti.

'A lehető leghatározottabban elítéljük a kísérleti robbantást, ami képletesen szólva olyan, mintha arcul csapták volna a nemzetközi közösséget. Annak ellenére történt, hogy figyelmeztettük Észak-Koreát, hagyjon fel az atomkísérleteivel. A kialakult helyzet elfogadhatatlan, és nem csak a térség biztonságát, hanem az egész világot fenyegeti'- mondta a NATO főtitkára.

Magyarország elítéli a kísérleti robbantást

A nemzetközi közösséget fenyegető fejleménynek tekinti Magyarország Észak-Korea hétfő hajnali kísérleti atomrobbantását. Phenjan felelőtlen magatartása nem maradhat válasz nélkül: elengedhetetlen, hogy az illetékes nemzetközi szervek haladéktalanul és határozottan lépjenek fel Észak-Koreával szemben - ez a magyar kormány hivatalos álláspontja az ügyben.

Magyarország támogat minden olyan lépést, amely az észak-koreai nukleáris válság megoldása révén hozzájárul az ázsiai térség biztonsági helyzetének erősítéséhez - olvasható a Külügyminisztérium hétfői közleményében.

Forrás: RTL Klub Híradó, Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!