A drogpénz is beszámít a GDP-be

rtl.hu

2006. szeptember 29. 7:48

Az új elszámolási rendszerben az illegális tevékenységek is megjelennek.

A drogkereskedelem például statisztikai szempontból gazdasági tevékenységnek minősül, hiszen a termeléstől a külkereskedelmen át egészen a kiskereskedelmi hálózatokig minden területen jelen van. A prostitúció ugyanakkor a szolgáltatások körét bővíti. Ezeknél az illegális tevékenységeknél a bűnüldözők, a drogosokkal foglalkozó szociális intézmények, illetve a prostituáltak érdekvédőinek adatai alapján számolnak a statisztikusok.

Kutatói becslések szerint Magyarországon a szürke- és feketegazdaság aránya 10 és 30 százalék között mozog. A GDP-statisztikák általában mindenhol, így Magyarországon is tartalmazzák a szürke- vagy feketegazdaság becsült hozzájárulását a gazdasági teljesítményhez, ám annak mértéke eddig nem jelent meg tételesen a kimutatásban.

Miközben Magyarország éppen az új számítási módszer bevezetésére készül, a görögöket éppen emiatt vádolta meg Brüsszel. Az EU szerint ugyanis Athén kreatív könyveléssel igyekszik javítani gazdasági mutatóin. A görörgök az illegális tevékenységek beszámításával akár 20 százalékkal is növelhetik GDP-jüket, ezzel csökkentve a hiány nagyságát. Görögország 1998 óta folyamatosan hamis adatokat közöl Brüsszellel, így néhány éve gyakorlatilag becsalta magát az euróövezetbe - írja a lap.  

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!