Puskás Éva először mesél bátyjáról
2006. szeptember 27. 17:36
Puskás Öcsi húga a Fókusznak nyilatkozott életében először.
Ferenc Puskás - You are always on our mind' – azaz Puskás Ferenc - mindig rád gondolunk. Hirdette vasárnap este az athéni olimpiai stadion kerítésén a transzparens, amit a Panathinaikosz szurkolók feszítettek ki tiszteletük jeléül. A magyar legendát az egész világ ismeri. Tudjuk góljai számát, fejből fújjuk a sikereit, ám a családjáról mind a mai napig alig hallottunk valamit.
Öcsi bácsi Purceld Ferenc néven 1927-ben született Kispesten. A 4 tagú család 10 év múlva magyarosította a nevét Puskásra. Sváb származásúak voltak, a dédszülők még magyarul sem beszéltek. Óriási szegénységben éltek, ám a kis Puskást a foci öröme mindenért kárpótolta. Naponta 5-6 órán keresztül rúgta a labdát, ezért minden mást elhanyagolt, még leventének se ment be, azaz a kötelező katonai felkészítőre.
A családi ház még ma is Puskás Ferenc nevén van, ám most csak Éva néni lakik benne. A falon a családi fotók, ezeket sem láthatta még senki. Az édesapa, idősebb Puskás úr is első osztályú focista volt, majd pedig évekig edző. Pont a Honvédnál, ahol a saját fia játszott.
'Ebből rengeteg veszekedés volt itthon' - meséli Éva néni. A már világhírűvé vált csatárt az édesapja lustának tartotta, szerinte keveset futott. Emiatt sokszor napokig nem beszéltek egymással. De néha még a szurkolók is szidták.
A hivatalosan katonatiszt fiú 1956-ban elhagyta az országot. A családot ezután – ahogy Éva néni mondja - nagyon meghurcolták. Az állam a csatár minden vagyonát el akarta venni. Mind a két házát és az autóját. Ám végül nem forgatták ki vagyonukból a családot, de így is 16 évnek kellett eltelni, mire Éva néni 1972-ben újra láthatta testvérét. Puskás Ferenc Spanyolországban élt. Lánya, Anikó egy baszk mérnökhöz ment hozzá. Ma már alig beszél magyarul. Később 2 unokája és 3 dédunokája is született. Puskás öcsi kint lett igazi világsztár és milliomos. 'Anyagilag mindenkinek segített, senkitől nem sajnálta a pénzt' - emlékszik vissza Éva néni.
Öcsi bácsi 25 év távollét után tért haza Magyarországra. Éva volt az első, aki a nyakába borult.