Csökkent a parlagfűbírság összege

rtl.hu

2006. szeptember 26. 17:32

Két millióról 750 ezer forintra csökkentette a parlagfűbírság maximumát a kormány. Egy múlt héten elfogadott rendelet szerint azért, mert a belterületi földeken eddig nem állt arányban a kiszabható büntetés és a terület nagysága. Civil szervezetek szerint a döntés felháborító.

Ha a parlagfűvel borított terület tulajdonosára egy héttel ezelőtt szabták ki a bírságot, akkor az akár a 2 millió forintot is elérhette - ma már csak legfeljebb 750 ezret. Akkor, ha a telek belterületen fekszik, vagyis közel a lakóövezethez. A bírság mérsékléséről a kormány döntött, a földművelésügyi minisztérium tanácsára. Szerintük ugyanis a kiszabható maximum túl magas volt.

„Behajthatósági problémák vannak, továbbá a bírósági szakaszban többször érkezett arról is érkezett olyan panasz, hogy ezek a bírság tételek nincsenek összhangban a szükségesség-arányosság alkotmányos tételével” – mondta Gólya Gellért, az FVM főosztályvezető-helyettese.

A főosztályvezető azonban állítja: a bírságolási rendszer összességében szigorodik. Hiszen a területnagyságot párosítják a kiszabható bírság összegével, amitől senki nem térhet el. Például, ha a parlagfüves terület nagysága meghaladja a 100 négyzetmétert, már senki nem fizethet 50 ezer forintnál kevesebb büntetést.

A civil szervezetek szerint a bírság mérséklése óriási hiba. Nekik ebbe a döntésbe érdemi beleszólásuk nem volt.

„ Ez felháborító, hogy amikor a bírságnak elrettentőnek kell lenni, hogy amikor a cél az, hogy minél kevesebb ember jusson el idáig, helyette csökkentették a bírság mértékét” - nyilatkozta Juhászné Halász Judit, a Parlagfűmentes Magyarországért Egyesület elnöke.

Az egyesület elnöke hozzá tette, azt tervezik, hogy jogi útra terelik az ügyet.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!