2006. szeptember 23. 20:00
Sri Lanka két év után sem heverte ki a cunamit. Magyarok segítenek az újrakezdésben.
„Nem halt volna meg annyi ember, ha nem irtják ki a partmenti növényzetet. Ez is egy környezetvédelmi probléma volt. Mivel szinte a teljes partszakaszon kiirtották, ezért nem volt semmi, ami felfogja a hatalmas hullámot” – mondta Csizmadia Sándor.
A segélymunkások könyveket, gázégőket osztanak pontos lista alapján aláírás, illetve aki nem tud írni, annak az újlenyomata kerül a neve mellé. Fontos, mert eddig közös üstben főztek és ez rengeteg konfliktus okozott.
A túlélők borzalmas körülmények között élnek, egykori gyárépületben deszkákkal elválasztott kis lukakban. Igazi nyomortanyákon.
„Hallottam a kiabálást, megfordultam és láttam, hogy rohannak az emberek. Jött a hullám és mivel én nem tudok szaladni, utolért és felkapott. Nekivágott a falnak és ekkor elvesztettem az eszméletemet, a kórházban tértem magamhoz. Szerencsém volt, csak a karomon sérültem. Azóta nem tudok aludni. Amióta hazahoztak a kórházból éjszakánként kiülök a ház elé és a tengert nézem, a hullámokat, ahogy csapkodják a sziklákat. Nem merek elaludni, és nem is tudok” – mondta Dimunguwari Chandrawathi, túlélő.
„Amikor a cunami történt, éppen a húgommal és a bátyámmal játszottam az udvaron. Anya elment vízért, apa meg bent volt a házban. Hirtelen észrevettem a szomszéd fiút, aki felénk szaladt és azt kiabálta, hogy jön a hullám. Apa kirohant a házból és elkezdtünk szaladni a domboldal fele. Apa félúton visszafordult, hogy megkeresse anyát és ekkor kapta el a hullám. Én felmásztam egy fára és ott maradtam, amíg el nem ment a víz. Aztán jött egy néni és ő vitt el a kórházba, hátha megtalálom a családomat. A rendőrségen azt mondták, hogy mindenki eltűnt, valószínűleg meghaltak. Ekkor jött a keresztanyám, aki mondta, hogy ezután ő fog rám vigyázni” – mondta Rashmika Sadaruwan, túlélő.
