2006. szeptember 20. 8:55

A biztosítók nem kötelesek fizetni a zavargások miatti károkért.

Az Aegon szolgáltatási igazgatója, Vereczki András már kedden reggel jelezte: bár nem lennének kötelesek, mindenképpen fizetnek azon ügyfeleiknek, akiket kár ért a Szabadság téri zavargások során. Az Union marketingigazgatója, Maják Viktor úgy fogalmazott: 'nem zárkóznak el' a kártérítési igények elől. Nemleges válasz csak az Allianztól érkezett, ahol Lenkei Anikó marketingigazgató azt mondta: a megkötött szerződések szerint fizetnek, ami azt jelenti, hogy kizáró feltételek esetén a biztosítónak nincs módja kártérítést adni.

Elképzelhető ugyanakkor, hogy még az Allianz álláspontja is változik, a lap információi szerint ugyanis a biztosítók szövetsége jelenleg is tárgyalja, méltányossági alapon a cégek állják-e a zavargások során keletkezett károkat. Ha egységes döntés születik, azt valószínűleg még a vonakodók is betartják majd.

A külföldiek egyelőre nem mondják le szállodai foglalásukat Budapesten, de ha az erőszakos tüntetések folytatódnának, könnyen odaveszhet Magyarország békés, barátságos képe. A világ vezető televíziós csatornáin vezető hírként számoltak be a történésekről, ami nagy antireklám. Csordás Imre, a Magyar Szállodaszövetség budapesti régiójának vezetője azt mondta: ha nem lesznek további rendbontások, akkor nem éri különösebb veszteség a hazai turizmust.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!