2006. szeptember 19. 18:40

A tüntetés nappal is folytatódott, de már békésen. A Kossuth térre folyamatosan érkeztek az emberek, óráról órára többen lettek. A szónokok egymás kezébe adták a mikrofont. A tüntetők egyik szószólója azt mondta, ha ma lesz petíciójuk, azt újra megkísérlik bejuttatni és beolvastatni a Magyar Televízióban.

Kiégett autók, betört ablakok, macsakakövek és rendőrök voltak mindenütt. Nemcsak az MTV épülete körül, hanem az egész téren, még a járókelőket se engedték be. Az épület belsejében minden a hétfői pusztításról árulkodik.

“Az ajtók automatákkal voltak elbarikádozva, de szétfeszítették, és elkezdtek az emberek befelé mászni” – mondta Kert Attila, az MTV hírigazgatója.

Kert Attila, az MTV hírigazgatója ott töltötte az éjszakát. Saját szemével látta, amikor nem sokkal egy óra után betörtek a székházba. Akkor már nem voltak rendőrök az épületben, azt mondták nekik, hogy nem tudnák szavatolni senki biztonságát. Mielőtt figyelmeztette kollégáit, hogy hagyják el az épületet, beszélt a tüntetőkkel. Egy petíciót adtak át neki, de abban az MTV-vel kapcsolatban semmi nem szerepelt.

„Szemmel láthatóan nem volt körülhatárolható céljuk, követelésük. Csak törtek, zúztak és amikor a szemükbe néztem és azt mondtam, hogy kérem mondják meg, hogy mit szeretnének, akkor hirtelen nem mondtak semmit” – mondta Kert Attila, az MTV hírigazgatója.

AZ MTV székházában akkor még két politikus is bent volt, őket el kellett bújtatni. Később el tudták hagyni az épületet, a bent dolgozó tévésekkel együtt.

„Háborús állapotok, ostromállapotok voltak. Azt tudom elképzelni, hogy a háborúban vannak ilyen állapotok, és háborúban félhetnek a fegyvertelen, és ártatlan emberek úgy, ahogy -nem merem kimondani- én féltem” – mondta A. Nagy Mária, vezető vágó.

A dolgozók közül senki nem sérült meg, az MTV kára viszont jelentős, több tíz millió forint is lehet. A történtek miatt feljelentést tettek a rendőrségen.

Délelőtt egy koporsó is kikerült a Kossuth térre. 'Temetjük a Gyurcsány kormányt! Nekik nincs feltámadás!' - ez áll rajta. A koporsó alá a koalíciós pártok elnökeinek fényképeit rakta egy művészeti egyesület.

'Ezzel szeretnénk hozzájárulni ahhoz, hogy értsétek meg végre, nem szabad abbahagynunk. Magyarországon forradalom van, végig kell mennünk ezen az úton, nincs más megoldás. El kell takarítani a kormányt!'

Nem a koporsó volt azonban az egyetlen újdonság.

'Nemzeti színű karszalagra gyűjtünk és zászlókra. Délután kettőkor fogjuk itt osztogatni a lovasszobor alatt.'

A Kossuth téren óráról órára többen lettek, bár a tüntetés békés volt, a kedélyek nem csillapodtak.

Az általunk megkérdezett tüntetők egyetértenek a demonstráció céljával, de megosztják őket az éjszakai események. Volt, aki szerint az emberek túllőttek a célon a Szabadság téren.

'Hát azt kétszer is meg kellett volna gondolni, mielőtt azt megcsinálják és hát elítélendő dolog.'

Más másképp vélekedik.

'Nekem az a véleményem, hogy a kedves miniszterelnök úr örülhet, hogy ennyivel megúszta egy ilyen országban, mert nyugaton ilyen intézkedések hatására már réges-régen lázongana a nép.'

A tüntetők egyik fő szónoka szerint a történtekért a köztévé elnöke okolható, mert az épületnél senki nem vette át petíciójukat.

'Sajnálatosnak tartom, de egyértelmű hogy az ott kialakult helyzetért Rudi Zoltán a felelős' – mondta Takács András, főszónok.

A szónok szerint, ha ma is lesz petíciójuk, azt ma is megkísérlik bejuttatni és beolvastatni a Magyar Televízióban.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!