"Köztörvényes bűncselekmény"

rtl.hu

2006. szeptember 19. 18:28

A köztársasági elnök szerint köztörvényes bűncselekményt hajtottak végre azok a tüntetők, akik behatoltak az MTV székházába. Sólyom László szerint a pártoknak is mérlegelniük kell, hogy biztonságosan meg tudják-e tartani a nagygyűléseiket.

Köztörvényes bűncselekményt hajtottak végre tegnap este az MTV székházánál. Így véli a köztársasági elnök, aki szerint ez ellen szigorúan fel kell lépni. Sólyom László bírálta a rendőrséget is. Szerinte ugyanis kevesen voltak, és hiányos volt a felszerelésük, ezért nem tudták garantálni a biztonságot.

„A politikai erőknek legyen tanulság, hogy elfogadhatatlan a cinikus kitérés alapvető morális kérdések elől. És ugyanúgy elfogadhatatlan az alkotmánysértő események akár burkolt elfogadása is” – mondta Sólyom László, köztársasági elnök.

Az államfő nem említett külön egyetlen politikai erőt sem, hanem az összesről beszélt. Gyurcsány Ferenc a tegnap esti események kapcsán saját felelősségét nem, csak a kollektív felelősséget említette. Azt mondja: a tüntetés nem a nyilvánosságra került hangfelvétel miatt fajult el, amelyen elismerte, hogy hazudtak az elmúlt másfél-két évben.

„2002 óta éppen ez a 3. alkalom, hogy a nem jobb oldal által adott miniszterelnököt a politikai riválisainak egy része illegitimnek tekinti, és minden eszközt, beleértve az utca eszközét is, felhasználnak arra, hogy ellehetetlenítsék” – mondta Gyurcsány Ferenc.

Az államfő a pártokat is figyelmeztette, ha rendezvényeket tartanak, mérlegeljék, hogy képesek-e garantálni a résztvevők biztonságát. A Fidesz bejelentette, hogy a történtek ellenére is megtartják a szombatra szervezett nagygyűlésüket. Orbán Viktor ugyanakkor, aki ma először szólalt meg az ügyben azt mondta, együtt éreznek a békésen tiltakozókkal, de elutasítják és elítélik az erőszakot.

„ Álljanak ki az október elsejei választásokért. Békésen, határozottan. Nem az autók és nem a televízió épülete tehet a Gyurcsány-csomagról. Összefogást ajánlunk, ne hagyjuk, hogy provokáljanak” – mondta Orbán Viktor.

Orbán Viktor beteges hazudozónak nevezte a miniszterelnököt, döntéseit pedig dilettánsnak. A Fidesz elnöke szerint a kormány megpecsételte saját sorsát. Október elseje népszavazás lesz, több mint választás. Utána pedig a Fidesz szerint az MSZP-nek menesztenie kell a miniszterelnököt, a megszorító csomagot pedig vissza kell vonni.

Közös nyilatkozatot írt alá az öt parlamenti párt vezetője. Ezt később a parlamentben is elfogadták. A nyilatkozatban arra szólítják fel az embereket, hogy politikai vitáikat az ország nyugalmának és rendjének megőrzése mellett folytassák le. Gyurcsány Ferenc támogatottsága továbbra is töretlen az MSZP-n belül. Bár az RTL Klub Híradónak nyilatkozó egyik szocialista képviselő azt mondta, ha a rend helyreáll, elképzelhető néhány korrekció.

„Egy választási gyűlésnek nevezett összejövetel vandalizmusba csap át, nem tolerálható” – mondta Kiss Péter, szociális miniszter.

„A demokrácia felfogásunkkal nem egyeztethető” – mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

„Semmiféle mentség nincs arra, ami a rendzavarásoknál történt” – mondta Lendvai Ildikó, az MSZP frakcióvezetője.

Egyetlen kérdésben valamennyi politikus egyetért, a tüntető tömeg hétfő esti viselkedésére nincs magyarázat. Talán éppen ennek köszönhető, hogy az 5 párt elfogadta az erőszak ellenes nyilatkozatot a Parlament üléstermében, az erről szóló szavazás előtt.

„Arra szólítjuk fel a hazánk polgárait, hogy a politikai vitáikat, az erőszak eszközét egyértelműen elutasítva, az ország nyugalmának és rendjének megőrzése mellett folytassák le” – mondta Szili Katalin, házelnök.

A mostani ülés sem volt bekiabálásoktól mentes. Néhányan kis kommentárt fűztek a szavazáshoz. A parlament végül 296 igen, két nem szavazattal, és két tartózkodás mellett elfogadta a nyilatkozatot.

„A nyilatkozat megerősíti az állampolgárok jogát a békés demonstrációhoz. És hitet tesz a demokrácia és az alkotmányosság mellett” – mondta Szijjártó Péter, a Fidesz szóvivője.

„Az MDF már hétfőn elítélte az anarchiába hajló szabadságtéri rendezvényt, ami a demokrácia nem egyeztethető össze. Mi ezt kedden az öt párttal együtt ismételtük meg” - mondta Dávid Ibolya, az MDF elnöke.

Gyurcsány Ferenc az ülés utáni tájékoztatón azt mondta, örül, hogy a parlament elfogadta az erőszakellenes nyilatkozatot, de ez kevés.

„Rendkívül sajnálom, hogy az ellenzék elutasította, hogy nyílt vitában vitassuk meg, hogy mik a tegnap estére kialakuló helyzethez vezető körülmények” – mondta Gyurcsány Ferenc, miniszterelnök.

Az MSZP továbbra is kiáll Gyurcsány Ferenc miniszterelnök mellett. Kiss Péter kedden azt mondta, lehet, hogy néhány dolgot másképp csinálnának.

„Most előbb azt kell megtenni, hogy visszatérjen az élet a normál kerékvágásba. Ezután lehet korrekt elemzést folytatni, hogy a választott úton belül milyen lépéseket kell akár korrigálni” – mondta Kiss Péter, szociális miniszter.

Kuncze Gábor az SZDSZ frakcióvezetője az RTL Klub Híradónak azt mondta, pártja támogatja a koalíciót.

„Az SZDSZ kitart a koalíció mögött, azért mert úgy ítéljük meg, hogy a programjának végrehajtása rövidtávon lehet népszerűtlen, hosszú távon viszont biztos, hogy az ország érdekeit szolgálja” – mondta Kuncze Gábor, az SZDSZ frakcióvezetője.

A miniszterelnök azt mondta, határozottan folytatja eddigi politikáját, nem hátrál meg a zavargások ellenére sem. Kitart, és ahogy mondta, szégyelli magát a rendbontók helyett is.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!