Gyurcsány: nem zavarnak az ellenlábasok
2006. szeptember 19. 21:29
Gyurcsány Ferenc szerint nem az volt a cél a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra hozatalával, hogy a pártból néhányan megbuktassák - erről a miniszterelnök beszélt az RTL Klub Akták című műsorában. Közölte: a párt ülésén a hangfelvételt technikusok készítik, és több ember kezén is átmegy. Egyvalaki hitványsága miatt azonban nem fog a pártja tagjaira gyanakodva nézni - mondta Gyucsány Ferenc.
A miniszterelnök szerint a tüntetés nem a balatonőszödi beszéd nyilvánosságra hozatala miatt alakult ki, hiszen már legalább két hónapja feszült volt a hangulat. Mintha egy forgatókönyv lett volna, csak az a végére - a köztévé székházának ostromára - kicsúszott az írók keze közül - fogalmazott a miniszterelnök.
A kormányfő szerint a rendőrök hétfőn éjjel nyilvánvalóan kudarcot vallottak. Azonban ez a pillanat most még nem arról szól, hogy ki kell deríteni, mit rontottak el. Azt majd később, egy korrekt vizsgálatnak kell kiderítenie. Most mindenképpen bízni kell a rendőrökben, és nem szabad pálcát törni a fejük felett - közölte a kormányfő.
Gyurcsány Ferenc elmondta azt is, hogy kedd estére a rendőrök felhatalmazást kaptak arra: a legerősebb, leghatékonyabb és a törvény által megengedett valamennyi eszközzel biztosítsák és garantálják a rendet.
A miniszterelnök megismételte korábbi kijelentését: az elmúlt tíz év egyik legfontosabb felismerése volt a balatonőszödi beszéd. Végre valaki ki merte mondani, hogy változtatni kell, hiszen a politika az elmúlt években hazugságra épült és ennek a választások előtti másfél évben részesei voltak ők is, mert nem tudtak kitörni - mondta a kormányfő.