Bionikus kar egy tengerészgyalogosnőnek
2006. szeptember 15. 12:00
A gondolataira reagál a fejlett művégtag.
Claudia Mitchell az új karprotézis segítségével még főzni is képes. A 25 éves volt tengerészgyalogos bal karját, két évvel ezelőtt egy motorbaleset után kellett tőből amputálni. Ezt követően kapott ugyan egy művégtagot, amely alapvető mozdulatokra is képes volt, de végül elégedetlen lett a protézissel. Ahogy mondta, több volt vele a kellemetlenség, mint a haszon. A fiatal nő úgy döntött, hogy a szakterület egyik vezető chicagói kutatójához fordult segítségéért, nem hiába. A csaknem teljesen automatikus műkar vezetékeit sebészek a nő izomzatához kötötték, így a robotkar- és kéz az agy utasításaira, illetve az izomrángásokra reagál.
'Alapvetően megváltoztatta az életemet, mindössze azzal, hogy mostantól képes vagyok megfogni egy gyümölcsöt vagy zöldséget, és így fel tudom szeletelni. Már egy banánt is meg tudok hámozni. Összehajtogatom a ruháimat, viszem a szennyes kosarat. Ezekre eddig képtelen voltam.' - mondta Claudia Mitchell
Az orvosok szerint a kar 22 különböző mozdulatra képes. Az új, gondolattal működtetett művégtag ebből hatot tud most elvégezni, de a kutatók folyamatosan fejlesztik a szerkezetet.