Kész a hazugságvizsgálatra a nyitrai lány

rtl.hu

2006. szeptember 13. 18:12

Képtelenségnek tartja a szlovák belügyminiszter állításait.

„Emelt fővel megyek vissza, mert én nem csináltam semmit!” - így reagált a szlovákiai-magyar lány a pozsonyi belügyminiszter korábbi kijelentéseire. Robert Kaliňak ugyanis azt állította: a lány csak kitalálta, hogy magyar nemzetisége miatt megverték, és erre bizonyítékai is vannak.

'Az egyik bizonyíték a blúza. Bár azt mondta, a földön rugdosták, láthatják nem koszos” - érvelt Robert Kaliňak.

'A szoknyámat, a zakómat nem is vizsgálták. A blúzom egyéként teljesen szét volt szakítva itt középen” – mondta Hedvig.

A politikus beszámolt arról is, hogy a rendőrség kiderítette, a lány senkivel nem beszélt telefonon az állítólagos verés időpontjában. A vallomás jegyzőkönyve a lány ügyvédje szerint nem is ezt rögzítette.

'Ő azt mondta, hogy valakivel telefonon vagy személyesen beszélt. Tehát nem emlékszik. Vagy-vagy' – mondta Gál Gábor, a lány ügyvédje.

A szlovák belügyminiszter az igazságügyi orvos szakértőre hivatkozva elmondta, a lány vélhetően korábban szerezte a sérüléseit. Ezt cáfolta a Dunaszerdahelyi kórház igazgatója.

'Azok a sérülések a mi megítélésünk szerint frissek voltak. Tehát nem hetesek az biztos' – mondta az igazgató.

A belügyminiszter szerint sok sérülést csak kitalált a lány.

„Van három orvosi jelentésem arról, hogy fel volt dagadva az arcom, fel volt dagadva az orrom, elnyílt az alsó ajkam”- mondta a lány.

Az utolsó bizonyíték a lány ellen egy írásszakértői vélemény. Robert Kaliňak azt mondja: a diákigazolványa és egy korábbi útlevéligénylő alapján megállapítható, hogy a saját blúzára is a lány írta a magyargyalázó szöveget.

Az ügyvédnek éppen ellenkező szakvéleménye van erről: 'Maga a terjedelem, maga az írásmód. Az anyag, amire írták, nem teszi lehetővé, hogy egyértelműen választ adjanak erre a kérdésre.”

A 23 éves egyetemista hivatalos panaszt nyújt be a rendőrséghez, mert nem ért egyet a nyomozás befejezésével.

Minden keddi állítását fenntartja és a kerületi ügyész döntésére bízza a megvert magyar lány ügyét, és annak lehetséges folytatását a szlovák belügyminiszter. A lány ügyvédjét, Gál Gábort, a Magyar Koalíció Pártjának parlamenti képviselőjét pedig azzal vádolta, hogy rontja Szlovákia hírnevét, és azzal, hogy képviselőként vállalta a lány védelmét, politikai üggyé emeli a bűnügyet.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!