2006. szeptember 11. 16:14

A világ 2001.09.11-én szinte élőben nézte végig a tragédiát.

A világ szinte élőben nézte végig, ahogy elpusztul New York egyik jelképe, a Világkereskedelmi Központ és a Pentagon egy része. A negyedik, utasokkal teli gép pedig egy pennsylvaniai mezőn csapódik be.

Eltelt öt év, és Amerika még csak most érezte késznek magát arra, hogy újra lássa az iszonyat perceit. Az öt éves évfordulóra dokumentum-, és mozifilmek tucatjai készültek. World Trade Center címmel pedig éppen most került a mozikba az eddigi legnagyobb hollywoodi produkció, amely a tragédiát dolgozza fel.

Majd 3000-en haltak meg, és csupán 20 embert sikerült élve kimenteni az összedőlt ikertornyok romjai alól. John McLaughin és Will Jimeno volt a 18. és a 19. A film az ő szemszögükből mutatja be a katasztrófa óráit. A járőrök ugyanis több társukkal együtt bementek a megsebzett World Trade Centerbe, hogy mentsék a még menthető életeket.

A Világkereskedelmi Központ helyén ma egy emlékmű épül. Hiszen, ha a tragédiára nem is, de az akkori összefogásra mindenképp emlékezni kell.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!