Agyonlőtte kutyáját
2006. szeptember 11. 18:30
Már több kutyát is agyonlőtt, mert nem feleltek meg az elvárásainak.
A neve eltitkolását kérő szomszédasszony értesítette a napokban az állatvédőket, mert attól félt, a kutya belepusztul a több hetes éheztetésbe. Hétfőn vitték volna menhelyre az állatot. Vasárnap este azonban az asszony meglátta szomszédját egy puskával a kezében, amint elindul a hegyre a kutyával.
„Annyit láttam, mikor itt kapáltam a kis virágokat, egy ilyen méteres drótkötélen vitte fel a hegyre, és én akkor szóltam az Ildinek, hogy Ildi ne gyertek érte, most lövi agyon a kutyát” – mondta a szomszéd.
A kaposvári állatvédők önkéntese azonnal a helyszínre sietett. A vadász akkor már visszafelé jött a hegyről.
„Megkérdeztem tőle azt, hogy Ön–e az az illető, az az úr, aki feljött a kutyájával, és mondta, hogy ő az, de már nincs nála a kutya, mondjam azt, hogy elszaladt, meg elengedte, de különben meg lelőtte” – mondta Bodonyi Balázs, a Philip Állatvédő Egyesület önkéntese.
A férfi azt is elmondta az állatvédőknek, hogy több kutyáját is lelőtte korábban, mert nem feleltek meg az elvárásainak. A rendőrök bűncselekmény hiánya miatt nem indítottak eljárást, mert a vadász azt mondta nekik, hogy a kutya korábban megtámadta, ezért kellett kiirtania.
„A vadász elmondása alapján ez a lövés az ismereteihez mérten egyből halált okozott, semmiféle szenvedéssel nem járt” – mondta Bíró Gábor, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Az állatvédők kérésére az állategészségügyi intézetben felboncolják a kutyát, hogy kiderüljön, valóban azonnal elpusztult–e kutya a lövéstől.
Szerettük volna megkérdezni a kutya gazdáját a történtekről, de nem találtuk otthon. Az állatvédők úgy döntöttek, mindenképpen feljelentést tesznek ellene állatkínzás gyanúja miatt, és kezdeményezik a helyi vadásztársaságnál, hogy véglegesen tiltsák el a vadászattól.