Molnár megegyezett a traumatológusokkal
2006. szeptember 9. 18:30
A kamara elnöke szerint kevés a pénz a hatékonyabbá tételhez.
Augusztus 20, egy nehéz nap éjszakája a baleseti sebészeten. Mindenütt betegek, fáradt orvosok voltak.
A traumatológusok nem ezt a rendkívüli műszakot elégelték meg, hanem általában az alacsony fizetést, a szüntelen túlmunkát, és 350 százalékos béremelést követeltek. A kormány szerint erre nincs pénz. Molnár Lajos egészségügyi miniszter, aki szombaton egy szülészetet avatott, pénteki találkozóját a traumatológusokkal mégis úgy értékeli, hogy az eredményes volt. Megegyeztek, hogy az átszervezésekkel megmaradó pénzből juttatnak a baleseti sebészeteknek, így fizetni tudják az ügyeleti díjakat.
„Levélben fordulok -és ők is ezt kérték–, és személyesen beszélek a kórházvezetőkkel, hogy a több pénz célba érjen, és ezt a megfogalmazást a traumatológusok kérték, mert az baj, hogy nem ér célba a pénz” – mondta Molnár Lajos, egészségügyi miniszter.
Az orvosi kamara elnöke szerint még véres küzdelmek várhatók, ugyanis csak néhány vezető tárgyalt a miniszterrel. A szakma csak később, a hónap második felében tartandó közgyűlésen hozza meg döntését követeléséről. A kamara elnöke úgy véli, hogy az átalakítás alapjaiban elhibázott, a szerkezetváltásból nem lesz több pénz, az adósságokkal kínlódó kórházak nem tudnak már működni, nemhogy többet fizetni a traumatológusoknak.
„Egy átalakítás forrásigényes, ahhoz plusz befektetés kell, valamit úgy átalakítani, hogy közben forrást vonunk el, lehetetlen, kevesebből többet adni lehetetlen” – mondta Éger István elnök, Magyar Orvosi Kamara.
A kamara elnöke szerint nem folyik igazi egyeztetés a minisztérium és az orvosok érdekképviseletei között, sőt jól érezhető az a törekvés, hogy a vezetés megossza a szakmai szervezeteket.