Nincs ebéd a tatai iskolákban
2006. szeptember 1. 17:24
A közétkeztetésére szerződtetett cég nem készült el időben.
Érintetlen mosogatók, üres polcok, lezárt dobozok, konyhagépek, amiket nem szereltek be. Pedig itt ma több mint 100 gyerek evett volna. Az üzemeltető azonban nem készült el időre.
A Tatai Önkormányzat négy iskolára, összesen 1200 gyerek étkeztetésére írt ki pályázatot. A győztes cégnek múlt hétre be kellett volna szerelnie minden szükséges eszközt. Például a mosogatókat. Bár nem készültek el, még a múlt héten is azt ígérték, ma lesz ebéd.
'Még mindig tartott bizonyos ígérgetés, hogy természetesen mindent megoldanak, pénteken lesz ebéd. Aztán persze ebből semmi sem lett, hiszen az ÁNTSZ …Önök sem engedték volna meg, hogy a saját gyerekük itt étkezzen'- mondta Tölgyesi József, a Vaszary János Általános Iskola igazgatója.
Az önkormányzat másfél napja értesült a hiányosságokról. Az ellenőrzés után felbontotta a szerződést. Azt mondják, négy hét kell a konyhai gépek beszerzéséhez. Addig átmeneti megoldások kellenek.
'Hétfő, kedd, szerdán hideget kapnak, aztán a hét végén már egytálételt' - mondta Gerébi Ákos, Tata alpolgármestere.
Szerettünk volna beszélni az érintett cég képviselőjével is. Őt azonban nem lehetett elérni.