Szeptember 21-én tüntetnek a tandíj ellen

rtl.hu

2006. augusztus 29. 18:12

Szeptember 21-én utcára vonulnak a felsőoktatási hallgatók a tandíj bevezetése ellen. A hallgatói önkormányzatok képviselői szerint csak így tudják rábírni a kormányt, ne tegyék fizetőssé a felsőoktatást. Hiller István oktatási miniszter szerint a diákoknak minden joguk megvan a tüntetésre, de a tandíjról szóló törvényt már megszavazta a parlament, és a reformokat végigviszik.

A diákok kifügyülték a miniszterelnököt és az oktatási minisztert júliusban, amikor az utolsó tárgyalás után is ragaszkodtak a tandíj bevezetéséshez. A fiatalok akkor azt mondták, hogy más lehetőségük nem maradt a tiltakozásra, ezért rögtön szervezni kezdték a tüntetést.

Hogy pontosan hol, és mikor, az mára dőlt el. A rendezők 2006 szeptember 21-én, csütörtökön, délután 5 órakor a Kossuth Térre várják a felsőoktatási hallgatókat. De lesz demonstráció Debrecenben, és Szegeden is. A hallgatói önkormányzatok képviselői legalább 10 ezer diákra, a szüleikre és civil támogatóikra számítanak a Kossuth téren. Szerintük ennyi ember véleményét nem hagyhatja figyelmen kívül a kormány.

„ Február 14-én, ebben az évben mind a 4 párt oktatáspolitikusa azt mondta, nem terveznek tandíjat. Fél év elteltével ez megváltozott. Fél év elteltével ugyanígy megváltozhat ez a másik irányba is” – mondta Schőberl Márton, a HÖOK elnökségi tagja.

Az oktatási miniszter szerint viszont nem. Hiller István a tandíj elengedhetetlennek tartja ahhoz, hogy fejleszthessék az egyetemeket.

„A magyar parlament törvényt alkotott erről, én a magyar parlament tagja vagyok, a magyar köztársaság kormányának tagja vagyok, következésképp, mindazt, amit elhatároztunk, végig fogjuk vinni” – mondta Hiller István, oktatási miniszter.

A törvény szerint először azoknak kell fizetniük tandíjat, akik idén érettségiznek. Nekik is csak másodéves korukban, 2008-tól. Havi 8750 forintot.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!