2006. augusztus 29. 18:35

Más a színe, microchip van benne, és ugyanannyiba kerül.

Egy régi útlevél igazi ereklye. Ezeket még a nyolcvanas évek végén adták ki és többször hosszabbították meg. Helyette mostantól az új burgundi-vöröset kapja majd mindenki. A fontos feliratok az összes uniós nyelven szerepelnek benne, és fedőlapja vastagabb, mint a régié. Ha lámpával átvilágítjuk, láthatjuk miért. Egy miniatűr chipet építettek bele. Ezen az útlevélben szereplő összes adata rajta van. Így nehezebb hamisítani.

A régieket mindenki addig használhatja majd, ameddig azok érvényesek, mégis már ma sokan bordóra szerették volna cserélni a kéket, bár nem tudták lehet-e.

- Amennyiben a vonatkozó illetéket megfizeti, úgy jogosult ilyen útlevél igény benyújtására.- Drágább lesz ez, mint a korábbiak? - Nem ezt a biometrikus útlevelet változatlan illetékkel lehet igénybe venni'- mondta Pongrácz Tamás az Útlevélhatóság vezetője.

Az illetékek tehát nem változnak. A kiskorúaknak és a 70 év fölöttieknek 1500 forint. Mindenki másnak 5 évre 6000, tíz évre 10 ezer forint lesz. De lesz, ami változik.

Az új útlevél igénylése két ponton különbözik az előzőtől. Az egyik, hogy a technológiai megoldások miatt lassabban készül el, a másik, hogy csak személyesen lehet átvenni abban az okmányirodában, ahol igényelték, vagy abban, amit az ügyfél kért.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!