Nem működik a kétpói hulladéklerakó

rtl.hu

2006. augusztus 24. 11:54

Szerződést bontana 24 Jász-Nagykun-Szolnok megyei önkormányzat a kétpói hulladéklerakó kivitelezőjével, mert hiába adták át tavaly ősszel a 4 milliárd forintból épült hulladéklerakót, az azóta sem működik. Szerintük azért, mert a kivitelező eltért az eredeti tervektől.

Egy kavicsréteg miatt akarnak szerződést bontani az önkormányzatok. A vízzáró réteget ugyanis az eredeti tervektől eltérően építették meg. Az önkormányzatok szerint ezért a hulladéklerakó szigetelése rossz, ha ide szemét kerülne az szennyezné a környezetet. A hibát a kivitelező nem ismerte el, az önkormányzatok ennek ellenére szerződést bontanának. A vizzáróréteg kiépítésére 600 millió forintba került volna, ha az eredeti tervek szerint épül meg, erre azonban a kivitelező kevesebbet költött.

 „Elindul egy új közbeszerzési eljárás és a közbeszerzési eljárás végén van egy kivitelező aki pillanatok alatt helyreállítja az eddig általunk rossznak tartott hulladéklerakó depónia aljzatszigetelését” – mondta Boldog István Kétpó polgármestere (FIDESZ-MPP).

A kétpói hulladéklerakó ügyében a rendőrség is nyomoz, de egyelőre titok, hogy miért.

„A nyomozás jelenlegi állása érdekében annyit tudok elmondani, hogy a szolnoki rendőrkapitányság gazdaságvédelmi osztályán folyik nyomozás jelenleg is ismeretlen tettes ellen hűtlen kezelés büntette elkövetése miatt” – mondta Veress Éva, a Szolnok Városi Kapitányság sajtószóvivője.

A hulladéklerakóba 24 önkormányzat szállítaná a szemetét. A lassan egy éves kiesés miatt az önkormányzatok nemcsak szerződést akarnak bontani, de kártérítést is követelnének. Ugyanis erre az évre már nem tervezték, hogy üzemeltetniük kell a régi szeméttelepeket is.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!