Meghaltak a szalmonellától
2006. augusztus 24. 17:48
A hányásos, hasmenéses tünetekkel járó betegség sokkal veszélyesebb az idősekre.
Az első betegek már vasárnap jelentkeztek az orvosnál, de hétfő estére az is kiderült, hogy tömeges megbetegedésről van szó Szombathelyen. Az utolsó adatok szerint összesen 207-en fertőződtek meg, közülük 67-en kerültek kórházba. Közöttük sok az idős, beteg ember, akiknek a szervezete kevésbé ellenálló a szalmonellás fertőzéssel szemben. A betegek közül két nő és egy férfi ma délelőtt meghalt a szombathelyi kórházban.
„Ez a megterhelés amit egy ilyen nagy folyadékvesztés jelent, és az ezt korrigáló kezelés, folyadékpótlás az egy idős ember keringésére vagy szívére vagy akinek valami alapbetegsége van, annak ez olyan megterhelést jelent, amiben sajnos ez benne van” - mondta Dr. Farkas Tamás, a szombathelyi megyei kórház fertőző osztályának főorvosa.
A három áldozatot követelő fertőzés ügyében már a rendőrök is nyomoznak, hogy kiderüljön, ki felelős a tömeges megbetegedésekért. Az eddigi vizsgálatok azt állapították meg, hogy a beküldött ételminták közül a sütemény volt az az étel, amelyben kimutatható a szalmonella kórokozója. Ilyen süteményt pedig valamennyi beteg fogyasztott augusztus 20-án.