A tengerparton aludtak a magyar gyerekek
2006. augusztus 23. 17:27
A diákok táborhelye is leégett a görögországi erdőtűzben.
Több százan, gyerekek és felnőttek éjszakáztak a görög tengerparton a szabad ég alatt a tűz elől menekülve. Köztük voltak a magyar gyerekek is, akik eredetileg egy táborban laktak.
Napok óta pusztít az erdőtűz Halkidikin, mostanra sikerült némileg megfékezni. Több száz épület égett le: házak, szállodák és a magyar gyerekek tábora is. Az éjszaka közepén vitték le őket a partra, mert veszélyben voltak a lángok és a hatalmas füst miatt. Az egyik kislány sírva hívta fel az édesanyját az éjszaka közepén, hogy nem tudja mi lesz vele.
„Közölték velük, hogy kint kell aludniuk a parton, mert ez látszott a legmegfelelőbb, legbiztonságosabb helynek. De nem kaptak takarót, semmi ellátást. Az én gyerekem két széket tolt össze, és azon tudott aludni” – mondta Raab Lajosné.
A gyerekek ma egész nap kirándultak. A nagykövetség felajánlotta a szülőknek, hogy holnap busszal haza tudják hozni a gyerekeket. De mivel sikerült egy kulturált táborhelyet találni, úgy döntöttek, inkább maradnak hétfőig – mondta dr. Oláh Lajos athéni konzul.
A Halkidikin kitört erdőtűznek nincs magyar sérültje, úgy tudjuk, magyar nyaralók is veszélyben voltak. Egy magyar család már elmenekült a Halkidiki-félszigetről. Rajtuk kívül 9-en jelezték a konzulnak, hogy ott kellett hagyniuk a szállásukat, de ők is jól vannak.