Állami bútor licit
2006. augusztus 7. 16:53
Államfők, kormányfők egykori bútoraira és felszerelési tárgyaira lehetett licitálni.
Csak dohányzóasztalból több mint százat árvereztek el, és volt olyan, aminek darabja kétezer forintba se került. Csak nagy tételben lehetett vásárolni, így volt, aki több tucat széket szerzett be.
A litauszki család egyenesen Kiskörösről jött. Bútort szerettek volna, de aztán mást vittek.
„Interneten megnéztük, ötszázvalahány tétel, bútorok, ülőgarnitúrák, csillárok, és úgy gondoltuk, hogy ezekből valamit veszünk” – mondta Czeffelné Litauszki Erika.
„Hát ezt a fiaméknak ajándékozom. Ha már eljöttünk, akkor vigyünk valami meglepetést. Nekik szántuk az új házba” – mondta Litauszki Pálné.
A kormányfői rezidenciáról származó intarziás szekrény mellett háztartási létrára is lehetett licitálni. A drágábbikat 1300-ért vitték el: mégsem akárhonnan van.
„Úgy mondják, hogy előszereteti értéke van, mert itt a magyar történelmet írták, és itt ültek azok, akik használták ezeket a bútorokat” – mondta Tasnádi Gábor.
Litauszkiék tehát, ha úgy tetszik, a történelem egy darabkáját viszik haza, vonattal.