2006. augusztus 7. 19:03

Már több mint ezer halottja és csaknem egymillió menekültje van a háborúnak.

Fuad Saniora beszéde közben többször könnyeivel küszködött. Az arab országok külügyminisztereinek bejrúti találkozóján a libanoni kormányfő azt mondta, hogy Hula faluban negyven halottja van egy izraeli légicsapásnak, mészárlásnak nevezve az akciót. Mint elmondta, a bombázások évtizedekre visszavetették országát.

A kormányfő támogatást szeretne az Arab Ligától, hogy közösen bírják rá a nemzetközi közösséget a harcok leállítására. Libanon nem fogadja el az eddig egyetlen, amerikai-francia tűzszüneti tervet, mert az megengedné Izraelnek a Hezbollah elleni támadásokat.

Az arab államok képviselői eddig abban egyeztek meg, hogy delegációt küldenek az ENSZ-be egy új tűzszüneti javaslattal. A Biztonsági Tanács is újra átlapozza a libanoni dossziét, de egyhamar nem lesz új terv a vérontás leállítására.

A harcok ezalatt folytatódnak, sőt az izraeli hadsereg még fokozni is akarja hadműveleteit. Az izraeli Biztonsági Kabinet ugyanis úgy döntött, hogy még több célpontja lesz a légitámadásoknak, azaz ezentúl a libanoni kormányzati épületeket sem kímélik. A csaknem egy hónapja tartó harcoknak libanoni oldalon csaknem ezer, Izraelben száz halottja van már.

Nem 40 halott, hanem egy

A libanoni kormányfő este, néhány órával korábbi nyilatkozatát követően korrigált. Fuad Siniora azt mondta: nem 40, hanem egy halottja volt a dél-libanoni Hula falu ellen intézett délelőtti izraeli légitámadásnak.

A kormányfő azzal magyarázta tévedését, hogy 'az első jelentések azt feltételezték, hogy mindenki meghalt abban a három házban, amely összeomlott az izraeli bombázásban'. Ezért beszélt először 'több mint 40 halottról'. Később kiderült, hogy a nagy többség a pincékben átvészelte a bombázást és csak egy ember halt meg.

Siniora ugyanakkor hozzátette: 'Azok, akik szándékosan lerombolták a házakat, meg akarták ölni az összes ott tartózkodót. Szerencsére a legtöbbjüket nem sikerült. De a szándék akkor is ugyanolyan alávaló.'

Forrás: AFP, Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!