Felesleges felüljáró egymilliárdért?
2006. augusztus 2. 16:42
Egy megszűnő vasútvonal fölé épül a híd Orosházánál.
Az Orosháza–Szentes szárnyvonalat decembertől szüntetik meg, így a helyi ellenzék szerint már nincs szükség az egymilliárdos felüljáróra.
„Sokkal olcsóbb volna, ha egy tervmódosítást hajtanának végre, és nem építenének oda felüljárót, ahol elviekben ennek nem lesz funkciója” – mondta Németh Béla, a Fidesz-MDF önkormányzati képviselője.
A 47-es út elkerülőjét 10 éve kezdték el építeni. Az utolsó szakaszt és a felüljáró alapkövét a tavaszi kampányban rakta le Kóka János közlekedési miniszter. A választások után ugyancsak ő jelentette be, hogy megszüntetnek több vasútvonalat, így az Orosháza-Szentes közötti szakaszt is. Az elkerülőút tervein azonban nem változtattak. A helyi szocialisták szerint erre nincs is szükség.
„A vasútvonal megszüntetésének a gondolata felmerült már 1998 és 2002 között. Azóta természetesen üzemel a szentesi vasút, és jelenleg sem dőlt még el, hogy mi lesz a vasút sorsa” – mondta Bozsár Lajos, az MSZP önkormányzati képviselője.
Az elkerülőút a vasúti felüljáróval a tervek szerint jövőre készül el. A pályaszakaszt korábban villamosítani akarták, így tervezték hozzá a felüljárót is. Ezért most egy 12 méter magas híd épül a megszűnő vasútvonal fölé.