2006. augusztus 1. 18:06

Harminc alkalommal hibásodtak meg az utóbbi két hétben az új Combino villamosok.

„Egy korszerű, modern járműről van szó, amiről azt lehet mondani, hogy a tömegközlekedés megújulásának szimbóluma” - egy hónapja mondta ezt Demszky Gábor főpolgármester, amikor az első villamosok forgalomba álltak. Most azonban, egy szerelőcsarnokban vannak, s a villamosokat gyártó Simenes osztrák szakemberei vizsgálják őket. Az utóbbi két hétben ugyanis harminc alkalommal romlottak el, derült ki a cég keddi tájékoztatóján. Azt, hogy miért, nem lehet tudni, a próbaüzem alatt nem volt velük gond, csak azóta, hogy utasokat is szállítanak.

„Mivel ezeket a meghibásodásokat az utasforgalomban nem tudtuk megszüntetni, éjszaka nem tudtuk megszerelni, ezért döntöttünk úgy, hogy kivonjuk a forgalomból a villamosokat” – mondta Dirk Rössel, a Siemens combinógyártásért felelős vezetője.

A villamosok a Siemens szerint csak akkor szállíthatnak újra utasokat, ha kijavítják a hibát. Dirk Röseel ígérete szerint csütörtökre egy-két villamossal már végezni fognak, azt viszont, hogy az összes villamoson mikorra fejezik be a munkát, nem tudta megmondani.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!