2006. augusztus 1. 7:34

A forint 1946-ban váltotta fel a pengőt. Akkoriban a havi átlagfizetés 200 forint volt. Ma az 555-szöröse.

A forint kicsit már öreg, és nem is tartja jól magát. Az utóbbi időben sokat gyengült az euróhoz képest. 60 évvel ezelőtt vezették be a forintot, hogy megállítsák a hiperinflációt. A milliárdos, billiós címletű pengőért már semmit nem lehetett kapni. Kevesebbet ért, mint a papír, amire nyomtatták. A forint kibocsátásakor 400 ezer quadrillió pengőt ért, ennyi pénz összesen nem volt forgalomban az országban.

60 évvel ezelőtt az átlagfizetés havi 200 forint volt. Ma adók és járulékok nélkül ennek az 555-szörösét viszik haza az emberek.

„Egy forintban volt megállapítva a kenyér ára.  Az árakat és a béreket akkor hatalmi szóval állapították meg” – mondta Missura Gábor, az MNB szóvivője.

Ma már egy kiló kenyeret is 200 forint körül lehet kapni.

60 év alatt 200 kamionnyi pénzérmét és papírpénzből annyi forintot adtak ki, hogy egymásra rakva fel lehetne építeni belőlük 210 Eiffel-tornyot. Manapság a szakértőket az foglalkoztatja, mikor fizethetünk Magyarországon is euróval. Sokak szerint a 70 évet már nem éli meg a forint, de a 65-ik születésnapját még valószínűleg megünnepeljük.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!