Feladta magát a rendőrt vonszoló autós
2006. augusztus 1. 9:01
Telefonon hívta fel a rendőrséget a körözött férfi. Börtönben ül.
Kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények miatt 6 év 10 hónapos büntetését kellett volna töltenie a férfinek, csakhogy a börtönbe nem vonult be, ezért körözték. Hétfőn egy országúti ellenőrzéskor akadt fenn. Amíg a papírjait ellenőrizték, megpróbált kereket oldani, ám az őt igazoltató rendőr belekapaszkodott az autójába, így vonszolta hetven méteren keresztül. Az akcióban az intézkedő rendőr őrnagy a kezén súlyos sérüléseket szenvedett. A menekülő férfi közúti veszélyeztetéssel és hivatalos személy elleni erőszakkal tetézte eddigi bűnlajstromát.
Kaszás Ottó alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője a Független Hírügynökségnek elmondta: a menekülő hétfőn este telefonon felhívta a Balassagyarmati Rendőrkapitányság egyik osztályvezetőjét, közölte, hogy az egyik hozzátartozója lakásán van és szeretné feladni magát. A városi rendőrkapitány és az osztályvezető ment érte, az érsekvadkerti férfit kedd reggelre a kapitányság épületéből a balassagyarmati börtönbe szállították át. Arra nem tudott elfogadható magyarázatot adni arra, miért menekült el a rendőri intézkedés elől - értesült a Független Hírügynökség.