Vadászfegyver-kiállítás nyílt a Magyar Nemzeti Múzeumban

rtl.hu

2006. július 28. 15:29

A kiállítást november 26-ig nézhetik meg az érdeklődők.

A pénteken nyílt tárlat annak a kísérleti kiállítás sorozatnak a része, amelyet tavaly indított útjára a Nemzeti Múzeum. A 'Rejtett ritkaságaink' rendezvénysorozat keretén belül korábban a múzeum hangszergyűjteményét láthatta a közönség. A Míves vadászfegyverek kiállított tárgyai, hasonlóan az előző tárlatok anyagához, kizárólag a Magyar Nemzeti Múzeum gyűjteményéből kerültek a tárlókba - mondta el a kiállítás megnyitóján a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója. Kovács Tibor arra is felhívta a figyelmet, hogy ezen a kiállításon a múzeum fegyvertárának közel háromezer darabos vadászathoz köthető műtárgyaiból láthat válogatást a közönség.

A tárlat címéből is sejthető, hogy nemcsak vadászpuskákat láthat a kiállításon az érdeklődő. A legkorábbi műtárgy egy 1480 körül készült vadászszámszeríj Hunyadi címerrel és vadászjelentekkel díszítve, melyet Mátyás király udvari vadásza használt. Számos arannyal berakott vadászkést, valamint a 17-18. században igen kedvelt solymászat különféle tárgyi emlékeit, így sólyomsapkákat és sólyomtáskákat is láthat a nézelődő. A kiállítás legszebb darabjai a csontberakásos vadászpuskák, amelyeken a mindenkori kor divatját mutatják a díszítések. Nem kevésbé szemet gyönyörködtetőek azok az úgynevezett tópuskák, melyek egy ladikban kaptak helyet.

A kiállítás megnyitóján a negyvennyolc éve vadászó Koncz Gábor azt mondta - 'a vadászatban nem az a szép, amit nyújt, hanem amit ígér'. A jelenlévő vadásztársak egyetértettek a színművésszel. A tárlat a férfias elfoglaltságnak, mulatságnak, szenvedélynek tartott vadászat eszközeit, díszeit vonultatja fel, ugyanakkor, ha szimbolikusan is, de a nő is jelen van. Az egyik tárlóban látható az a 18. században készült solymászkés, melynek markolata egy fából faragott női alak sziluettje.

A kiállítást november 26-ig nézhetik meg az érdeklődők. Szeptembertől minden második héten, szerdai napokon, előadásokkal, vetítéssel, szakvezetéssel várják a múzeum munkatársai a látogatókat.

Forrás: Független Hírügynökség

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!