Ráhajt a rendőrség a gyorshajtókra
2006. július 28. 17:04
1800 méterre ellátó új traffipaxokkal vadásznak a száguldozókra.
Két perc. Ennyi idő telt el átlagosan egy-egy gyorshajtó lefülelése közt csütörtökön az M7-es új szakaszán. Balatonfenyves előtt nem sokkal teljes útzáras ellenőrzést tartottak. Volt, aki 234-gyel futott bele a traffipaxba, pedig már fékezett.
„Az országos rendőrfőkapitány helyettese elrendelte valamennyi hétvégére a fokozott közúti ellenőrzést, és ehhez kapcsolódik Somogy megye ellenőrzése is” – mondta Horváth József, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság alezredese.
A rendőrök 4 óra alatt 600 ezer forint szabálysértési bírságot szabtak ki az autósokra és 100 ezret a kamionosokra. A sok gyorshajtó miatt úgy döntöttek, az akciót három hét múlva megismétlik.
Péntek reggel a Teve utcai parkolóban Budapesten. 15 motorosrendőr indult Pest megye útjaira ellenőrizni. Az akció vasárnapig tart.
Budapesten péntek délelőtt a második kerületet szállták meg a rendőrök. Új traffipaxaikat szokatlan helyeken állították fel. Például a Rózsadombon.
„A Törökvész úton is volt személyi sérüléses közlekedési baleset, mely gyorshajtásból ered, és ezeknek az ellenőrzéseknek az eredményeképpen visszaszoríthatók a balesetek” – mondta Szécsi Tibor, a BRFK alosztályvezetője.
Péntek délelőtt a kerületben 12 helyszínen 580 ezer forint bírságot szabtak ki. Voltak olyan lakók, akik kifejezetten örültek a rendőröknek. Azt mondták, nem tudnak aludni a száguldozóktól.
Az új traffipaxokkal sokkal több autóst tudnak megállítani a rendőrök, mint a régi készülékekkel, azok ugyanis 50-60 méterre láttak el, míg a mostani lézeres traffipax 1800 méterről is kiszúrja a szabálytalankodó autósokat.