Gyurcsány tévébeszéde
2006. július 27. 21:00
Televíziós beszédet mond ma este a közszolgálati televízióban Gyurcsány Ferenc miniszterelnök. Arról beszél, hogy azért kellett a megszorító intézkedéseket meghozni, hogy elindulhassanak a reformok, a fejlesztések.
„Jó estét Magyarország!”
Így kezdte televíziós beszédét a miniszterelnök néhány nappal azután, hogy a Fidesz útjára indította a Jó reggelt Magyarország című kiáltványát. A hat perces beszédben, amelyet a közszolgálati televízió este felvételről sugárzott, a miniszterelnök beszélt a megszorító intézkedésekről is.
„ Tudom, hogy sokan nem örültek ezeknek a döntéseknek. Tudom, hogy ezek a döntések átalakítják a hétköznapokat, de tudom, hogy ezekre a döntésekre szükség van, mert egy jobb, élhetőbb Magyarországot szeretnénk teremteni” – mondta Gyurcsány Ferenc.
A Fidesz szerint a miniszterelnöki beszéd azt bizonyítja, hogy az ország rendkívül súlyos helyzetben van.
„ Egyetlen bejelentés elfogadható a ma esti tv beszédben a miniszterelnöktől, és erre vár több ezer ember is, hogy visszavonja a Gyurcsány-csomagot” – nyilatkozta Szíjjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetője.
A beszédben erről nem volt szó. Nem vonta vissza a miniszterelnök az eddigi intézkedéseket. Arról beszélt, hogy meg kell vitatni az egészségügy reformját, és a fejlesztéseket, majd közösen kell dönteni róluk.
Annak, hogy a miniszterelnök riporteri kérdések nélkül, televíziós beszédben szól a nézőkhöz, eddig nem volt hagyománya Magyarországon.