Műkincseket loptak Pannonhalmán

rtl.hu

2006. július 26. 17:16

Akár tíz év börtönbüntetést is kaphat a gyanúsított.

A rendőrségi felvételeken jól látszik, hogy a felbecsülhetetlen értékű műkincseket milyen körülmények közt találták meg a nyomozók. A tolvaj egy bogaraktól nyüzsgő sziklamélyedésben ásta el zsákmányát. Előtte mindent gondosan dobozokba csomagolt.

'A dobozokat behúzta szemetes zacskóba, és ezeket a szemetes-zacskókkal együtt rakta be egy fénymásoló-gép kartondobozába' - mondta Bucsek Gábor, a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársa.

Az ellopott iratok közt megtalálták a David Dux oklevelet is, amelyet Szent László fia állított ki 1090 körül. Ez a magyar írásbeliség egyik első emléke. A rajta lévő, úgynevezett befüggesztett pecsétből világszerte csak öt maradt fenn.

'Mikor megláttam, és kezdték bontani, egyszerűen nem hittem a szememnek. Szóval ilyen mértékű lopásról Magyarországon én egyről tudok, ami a 60-as években volt' - mondta Straub Éva, fő-levéltáros.

A rendőrség még áprilisban kezdett nyomozni, miután kiderült, hogy a David Dux oklevél eltűnt a Főapátság páncélszekrényéből. A perjelt nagyon meglepte a nyomozás végeredménye.

'Az elkövető vagy gyanúsított egy olyan külső munkatárs, aki évek óta, közel tíz éve jár hozzánk, és szervizeli az összes fénymásoló berendezést, ilyen technikai felszereléseket' - mondta Hortobágyi T. Cirill, perjel.

A férfi azon bukott le, hogy a fénymásolók lemosásához használt folyadékkal próbálta meg a páncélszekrényről eltüntetni az ujjlenyomatait. De gyanús volt nagy szerelőtáskája is. A tolvajban mindenki megbízott, és szabadon mozoghatott a főapátság területén, ahonnan összesen félszáz műkincset csempészett ki. A legtöbb dolgot húsvétkor lopta el. A férfi a rendőröknek azt mondta, nem akarta eladni a zsákmányát, sőt, állítólag azt sem tudta, milyen pótolhatatlan kincsek kerültek a birtokába.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!