2006. július 26. 18:09

A Fókusz megmérte, hány fokban dolgoznak, akiknél télen-nyáron tombol a kánikula.

A keddi nap abszolút rekorderei a budapesti utak felújításán fáradozó aszfaltozók voltak. A tűző nap alatt, a felszíntől pár cm-re több mint 70 fokot kellett elviselniük. A felnőttek többségének a nyáron, a nagy melegben is dolgoznia kell, a kánikula sokadik napján bizony nem mindegy, hogy hol és milyen körülmények között.

Az üvegfúvó műhelyben folyamatosan gázláng ontotta magából az 1200 fokos hőséget, amit nem könnyű elviselni. Az itt dolgozóknál előfordulhat rosszullét is, hiszen szinte megállás nélkül izzadnak, légkondicionálót pedig biztonsági előírások miatt nem használhatnak. A tűztől mindössze egy karnyújtásnyira majdnem 50 C volt mérhető.

Munkába gyalogszerrel, autóval vagy akár tömegközlekedéssel is el lehet jutni. A villamoson csaknem 34 fok volt, de egy BKV ellenőr szerint délután a hőmérő már vígan a 40 fok felé kúszott. Az autóban légkondícionálás nélkül csaknem 38 fok tombolt a kocsi belsejében, miközben a külső hőmérséklet 34 C volt.

A meleg időben büfésnek lenni sem leányálom, szinte állandóan 40 fok körül volt a hőmérséklet. A hűtőházban dolgozókat irigyelni is lehetne, azonban a hőmérsékletingadozás nagyon igénybe veszi a szervezetüket.

Dolgozni lehet nagy melegben is, kitartásra azonban még szükség van, mert a meteorológusok szerint a héten még biztosan marad a meleg.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!