A nyugatiaknak már nem éri meg a magyar telek

rtl.hu

2006. július 25. 11:31

Helyettük szolvákok és erdélyi magyarok az érdeklődők.

Rábapatona polgármestere példaként egy elhagyott házat hoz föl. 10 éve egy osztrák családé az ingatlan, akik régóta nem törődnek vele. Ők azok közé tartoznak, akiknek már nem éri meg Magyarországra jönni. Pedig a 90-es évek végéig több ezer külföldi fektetett be Győr-Moson-Sopron megyei ingatlanba.

„Ezek lassanként ahogyan Magyarország az unióhoz közeledett és tag lett, nem tartották fontosnak, nem érte meg nekik,hogy ide járjanak, itt legyenek Magyarországon. Mert azért tudni kell, hogy ők nem igazán tehetős emberek, csak Magyarországon látszódtak gazdagnak” – mondta Kovács László, Rábapatona polgármestere.

A külföldi gazdák jobb esetben megpróbálnak túladni megunt ingatlanjaikon. Az elhanyagolt házakra azonban nehéz vevőt találni. Ráadásul az önkormányzatok gyakran az ingatlanra terhelik rá a parlagfű kaszálás költségeit, amit a tulajdonos helyett, ők végeznek el. Emiatt pedig a nyugat határszél közelében fekvő telkek nehezebben adhatók el.

Az egyre inkább menekülő vagy tartósan távolmaradó holland, német és osztrák gazdák után most erdélyi magyar és szlovák érdeklődők jelentek meg a Kisalföldön. Ők házat illetve telket vásárolnának. Nekik úgy tűnik, még megéri Magyarországon befektetni.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!