2006. július 20. 18:35

Az e-mailben terjedő filmet egy nap alatt 10 ezren töltötték le.

Fiatalos hangvétel, némi humor, kis erotika: a készítők szerint ez kell ahhoz, hogy fiatalok ezreit csábítsák a Balaton-partra. A csütörtökön megnyílt Egyetemisták és Főiskolások Országos Találkozóján megmutattuk a filmet a célközönségnek. A fiataloknak tetszett a film.

A KFT zenekar új lemezt készít, egy próbán mutattuk meg nekik a 20 éves dalukra készült reklámfilmet. Bornaiék szerint nem reklámfilm kérdése az, hogy a fiatalok szeretik-e a Balaton-partot.

„Van valami, ami miatt a fiatalok nem mennek oda, és ez nem a rajzfilm, vagy a nem rajzfilm, hanem a szabadság, ami ott volt régebben és eltűnt” – mondta Bornai Tibor zenész.

„Nem a fiatalok pénztárcájának való a Balaton ebben a pillanatban” – tette hozzá Laár András.

A reklámfilmet 20-25 év közötti fiataloknak készítette a turisztikai hivatal, mert egy korábbi felmérésük szerint túl kevesen járnak közülük a Balatonra.

„Elhelyeztük egy portálon, és egy nap alatt 10 ezer letöltés volt, amiből arra következtetünk, hogy nagyon tetszik mindenkinek” – mondta Galla Gábor, a Magyar Turizmus Zrt. vezérigazgatója.

Az e-mailen terjedő reklámfilm 400 ezer forintba került.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!