2006. július 18. 17:20

Már Bejrút felé tart az az egyetemista, aki egy tengerparti kisvárosban rekedt.

Kompok, hadihajók és már helikopterek is menekítik az embereket Libanonból, de sok külföldit még mindig busszal visznek át Szíriába. Egy magyar család is így jutott ki a háborús országból. A híradónknak nyilatkozó Hussein Éva elmondta, Bejrútban voltak, ahol a palesztin férje rokonait látogatták.

„Úgy  döntöttem, hogy nekünk el kell onnan jönnünk, mert nem lehet tudni, hogy egy bomba vagy valami odarepül 47 négy gyerekkel, és mi életünkben nem hallottunk lövéseket, nemhogy bombákat” – mondta Husein Éva.

Konvojban jutottak el a határig és tegnap este érkeztek meg a damaszkuszi magyar nagykövetségre. Oda ma egy másik, négytagú család is érkezett, egy másik házaspár pedig úton van Libanonból.

„Én beszéltem egy libanoni vegyes házaspárral, ők ketten jönnek ide a követségre, Damaszkuszba” – nyilatkozta Kaszper László konzul.

Libanonban jelenleg 20-25 olyan magyar van, aki a követség segítségét kérte. Köztük az az egyetemista, aki hosszú veszteglés után ma el tudta hagyni Libanon legveszélyesebb, déli részét.

„Ahogy ő elmondta: autóval másokkal sikerült elhagynia Tyrt és feljutni Szajdába, vele továbbra is megvan a kapcsolat” – nyilatkozta Tamás Lajos, bejrúti nagykövet.

A magyarok közül néhányan jelezték, hogy inkább azzal a görög komppal utaznának Ciprusra, amit a francia kormány bérelt ki. A hajóval már egy csoport francia állampolgárt kimenekítettek. Ha a háborús helyzet fokozódik, akkor a becslések szerint több mint 150 ezer külföldi állampolgárt kell kimenteni Libanonból.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!