2006. július 17. 17:12

A két nőt eszméletlen állapotban vitték a nyíregyházi kórházba.

A keszthelyi gyors a harmadik vágányról indult. A vonaton egy diákcsoport utazott a Balatonra, akiktől szüleik fent búcsúzkodtak a szerelvényen. A vonat elindult, a két nyírteleki fiatalasszony pedig ijedtében leugrott a mozgó vonatról.

„Sem, a mozdonyvezető, sem az utasok nem vették észre, mert ha észrevették volna, gondolom, hogy a vészféket azonnal meghúzzák. Szerencsésebb lett volna, hogy ha a két kísérő is tulajdonképpen ugyanezt teszi, vagy tovább utazik akkor ez az esemény nem következett, volna be” – mondta Smid János, állomásfőnök.

A két 30 év körüli asszony a peronra zuhant. Információink szerint az ugrás pillanatában a vonat kb. 60-80 métert tett meg, és a mozdonyvezető éppen gyorsított.

A két súlyos sérültet nem tudták ellátni a vasútállomáson. Úgy tudjuk, hogy a két asszonyt eszméletlen állapotban hozták a megyei kórházba.

Egyiküket életveszélyes fejsérülésekkel ápolják, a másik asszonynak pedig több csontja eltörött.

„Biztos, hogy az intenzív osztályon hosszabb kezelésre szorul a súlyosabb, életveszélyes sérüléseket elszenvedett beteg. A másik betegünk a baleseti sebészeti osztályon fekszik, őneki az állapota szintén stabil” – mondta ifj. Dr. Noviczki Miklós, a Jósa András Megyei Kórház orvosa.

A vasúttársaság vizsgálja a baleset körülményeit. Eddigi adataik alapján valószínű, hogy nem hibáztak. A szerelvényt ugyanis zárt ajtókkal, szabályosan indították.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!