2006. július 17. 18:27

Öt éve nem vásároltak olyan kevés ingatlant a külföldiek, mint az első negyedévben az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium adatai szerint. Az ingatlancégek jobb folytatásra számítanak. Van olyan vállalkozás, ahol Bush Citadellán tartott beszédét követően kétszer annyi külföldi érdeklődött dunai panorámás lakások után.

Egy hónapja az egész világ szeme láttára sétált fel Bush elnök a Gellért hegyen felállított pódiumra. Van olyan cég, ahol a CNN és a BBC élő közvetítése után duplájára nőtt a dunai panorámás lakások utáni érdeklődés.

„Mindannyian tudjuk, hogy milyen csatornákon keresztül, mekkora publicitást jelentett ez Magyarországnak, hogy úgy mondjam, a dunai panorámának. Hiszen jó fél órán keresztül gyakorlatilag a dunai panorámával a háttérben látták beszélni Bush urat, ennek megfelelően nőtt meg az érdeklődés” – mondta Szili Balázs, a Prestige Kft. értékesítési igazgatója.

Ez a kis plusz reklám rá is fér a magyar piacra, ugyanis öt éve nem vásároltak olyan kevés lakást a külföldiek, mint az első negyedévben. Alig 1800 szerződést kötöttek. A legtöbb lakást a németek, a román állampolgárok és a hollandok vették meg. Budapesten még mindig az írek, a britek és a spanyolok vezetik a mezőnyt, akik azután általában kiadják új tulajdonukat.

„Nagyon sok külföldi cég van még mindig, érkezik még mindig Magyarországra, akik alkalmazottai ezeket az ingatlanokat bérlik” – nyilatkozta Bányai Marietta, a Flott Invest értékesítési vezetője.

Aki családdal jön, az Budán keres lakást, aki egyedül, az általában az új építésű, kisebb méretű belvárosi luxuslakások után érdeklődik. Olyan is előfordult, hogy valaki kifejezetten a kedvenc szórakozóhelye felett akart lakni.

A külföldiek szívesen vásárolnak lakásokat például a Bazilika környékén, de Budapesten népszerű helynek számít az Andrássy út, a Duna part, valamint a Vörösmarty tér is.

Az első negyedéves adatok szerint Budapest mellett Bács-Kiskun megyében és Somogyban vásárolnak a legszívesebben ingatlanokat a külföldiek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!