Ezreket küldenek el a honvédségtől

rtl.hu

2006. július 14. 10:08

Csaknem hétezer embert küldenének el a honvédelmi szaktárcától.

A jelenlegi 28-30 ezer fős tárcalétszámot figyelembe véve ez azt jelentheti, hogy az alakulatoktól is több ezer embert bocsátanának el. Iváncsik Imre elmondta, hogy még vita van a kormányzaton belül is, hogy mennyi legyen a végleges létszám, de a tervek szerint legfeljebb 23-24 ezer fő dolgozik majd a honvédelemben.

A lap úgy tudja, hogy felmerült egyes alakulatok megszüntetése is. Arról is vita folyik, hogy legyen-e a jövőben a honvédségnek saját egészségügyi intézményrendszere. A HM épületein is spórolni kíván a kormány: a szaktárca megmaradt apparátusát és a háttérintézményeket egy-egy ingatlanba költöztetnék, és felmerült a katonai elhárítás és felderítés összevonása is.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!