Magyar rendőrök Horvátországban

rtl.hu

2006. július 12. 15:12

Segítenek a nyaralóknak, ha baleset vagy egyéb kár éri őket.

Az egyre növekvő számú magyar turisták miatt idén először kér segítséget a horvát rendőrség a magyaroktól. Négy magyar rendőr utazik ki Zadarba 2 fős turnusokban 2-2 hétre, az első július 19-én indul - mondta el a Független Hírügynökségnek Tósa Péter rendőrtiszt, az első turnus egyik tagja.

Emlékezetett, hogy osztrák és német rendőrök már többször segítették a magyarok munkáját a német turisták által kedvelt üdülőhelyeken, elsősorban a Balatonon. Magyarok azonban most először utaznak külföldre segíteni.

A magyar rendőrök egy-egy idősebb horvát kollégával fognak szolgálni párban. Önállóan nem intézkedhetnek, de besegíthetnek a külföldi rendőröknek. Gumibotot és bilincset nem vihetnek magukkal - tette hozzá a rendőrtiszt.

Hangsúlyozta, hogy nem azért van szükség magyar rendőrökre Horvátországban, mert ott sok a baj a magyar turistákkal, hanem azért, hogy ha ők bajba kerülne, segíthessenek nekik. Például baleset vagy lopás esetén lehet megkeresni a kint szolgáló rendőröket, a kapitányságokon vagy a turisztikai központokon keresztül lehet eljutni hozzájuk.

Ha a mostani akció beválik, a következő idénytől már bővülhet a magyar rendőrök száma Horvátországban.

Tósa Péter elmondta, hogy a szakmai tapasztalatot és az idegen nyelvtudást vizsgálták, amikor kiválasztották négyüket.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!