Drágulnak az autópályamatricák

rtl.hu

2006. július 10. 7:25

Rövidesen 2000 forintról 2750-re emelik a 12 tonnánál nehezebb gépjárművek (D4 kategória) napimatricájának árát - értesült a Világgazdaság. A D4-es matrica árát a gazdasági tárca már januártól jelentősen emelni kívánta, de végül mégsem történt díjemelés, mert meg kellett várni az új EU-s tarifaplafonok hatályba lépését. Számítások szerint ez havi 180 millió forint veszteséget okozott.A legtöbb az egynapos matricákból fogy, idén az első öt hónapban 860 000 darabot vásároltak belőlük, ez 60 százalékkal több a tavalyi 540 000 darabhoz képest. Az év elején megemelt árú heti és havi típusokból ugyanakkor kevesebb fogyott, mint tavaly ilyenkor.

A lap információi szerint emelkedik az éves matrica díja is, a 10 ezer forintos drágulásnak azonban idén már nincs jelentősége, mert ebből a fajtából az év második felében már nem vásárolnak a közlekedők.

A 2006. évi költségvetésben összesen mintegy 30 milliárd forint sztrádadíjbevételt tervezetek.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!