Kedvezmény a vízdíjból
2006. június 22. 19:02
Részben kárpótolják a miskolci vízszennyezésben érintett családokat.
A vízkorlátozás csaknem két hétig tartott a város fertőzött területein. Napokig egyáltalán nem lehetett használni a csapvizet, később is csak 10 perces forralás után.
'Állandóan azt figyelni, hogy a gyerekeink, állataink hogy vannak, kinek hol mosunk, ez még plusz gondot jelentett. Meg ha teát főztem, hogy előtte még forraljam a vizet' – mondta Tisza Éva.
A nehézségek miatt döntött úgy a miskolci vízmű, hogy kártalanítja az érintett családokat. Ezért a következő utáni vízdíjszámlán a vízkorlátozás napjaira eső fogyasztásnak csak a felét fogják feltüntetni. Egy átlagos családnál ez 5 köbméter vizet jelent féláron. Ehhez jön még egy egyszeri, egy köbméteres kedvezmény is.
'Egy olyan 6-800 forint közeli összegre lehet átlagos esetekben számítani, van akinél ez több, és nyilván van, akinél kevesebb lesz ez az érték' – mondta Vojtilla László, a Miskolci Vízművek Kft. igazgatója.
Csaknem egy hete újra iható a víz a városban, a tisztiorvosi szolgálat feloldotta az összes korlátozást. A fertőzött víz miatt több mint 3600-an betegedtek meg Miskolcon, közülük több mint 300 embert kórházban ápoltak. A korlátozás feloldása óta még mindig jelentkeznek betegek a fertőzőosztályon hasmenéses, hányásos tünetekkel. Ma két embert vettek fel az osztályra. Ők valószínűleg már nem a vízszennyezés miatt betegedtek meg.
A rendőrség vizsgálatot indított, hogy kiderítsék, terhel-e valakit felelősség a vízszennyezés kapcsán. Közben az önkormányzat is vizsgálódik, tényfeltáró bizottság alakult, amelynek az elsődleges véleménye jövő hónap elején várható az ügyben.