Részleges kártérítés a miskolciaknak
2006. június 20. 11:38
A kompenzáció összegét mindenkinek egyénileg határozzák meg.
Részleges kártérítést kapnak azok a miskolciak, akik két hétig nem fogyaszthatták a csapból folyó vizet - mondta el a Független Hírügynökségnek Vojtilla László, a Miskolci Vízmű szóvivője. Ez körülbelül a Miskolcon élők negyedét, azaz nagyjából 43 ezer embert érint, nekik az adott időszakra a víz- és csatornadíjról érkező számláját csökkentik. A kompenzáció pontos összege még nem ismert, de várhatóan számlájuknak csak a felét kell majd befizetniük.
A vízmű ezzel a döntésével elismeri, hogy a vízszennyezés idején nem nyújtottak teljes szolgáltatást.
Hivatalosan péntek óta fogyasztható újra a víz Miskolc több városrészében -az Avasi lakótelepen, Görömbölyön, Hejőcsabán, az Egyetemváros és a belváros Tapolca felé eső részein. Az elmúlt hetekben összesen csaknem 2800-an fordultak orvoshoz hasmenésre, hányásra hivatkozva. Szennyezőanyag került az ivóvízhálózatba, ez okozta a tömeges megbetegedést.
A lakók a fertőtlenítés után a szakemberek kérésére tovább folyatták a csapokat, hogy a klórozott vízzel kiöblítsék, a rendszerben esetlegesen bent maradt korábbi vízmaradványokat. Ezért is kompenzáció jár, de még ezt az összeget is ki kell számolni - mondta Vojtilla László. Mivel mindenkinek egyedi összeget kell majd fizetni, a kompenzációk csak a soron következő második számlán fognak megmutatkozni.