2006. június 20. 17:40

A látványra még az állatorvos és az állatvédők sem voltak felkészülve.

A boltban több mint száz állatot, közük nyulakat, vadászgörényeket, papagájokat találtak embertelen körülmények között. A Miskolci Állatsegítő Alapítvány és a hatósági állatorvos azonnal intézkedett.

- Nehéz szóhoz jutni, mert ilyet még nem tapasztaltam, amióta dolgozom – mondta az állatorvos.

A boltban hemzsegnek a csótányok, és nem csak a hűtőn. A deguk ketrecében jól látszik, hogy még az alom is mozog, itt bújtak meg a bogarak. Nem jobb a helyzet a nyulaknál sem, itt penészes az alom. Egyik-másik állat ráadásul szemmel láthatóan szenved.

Azt nem tudni, hogy az állatok mikor kaptak utoljára enni és friss vizet. Próbáltuk felhívni az üzlet tulajdonosát, hogy ezt megkérdezzük tőle, de nem vette fel a telefonját. Az állatsegítő alapítvány vezetője azonban dél körül még tudott a férfivel beszélni.

 „Megkérdeztem tőle, hogy tisztában van-e azzal, hogy mi történik itt, hogy ez állatkínzás. De ennek ellenére nem jött el” – mondta Kisfalvi Nyina, a Miskolci Állatsegítő Alapítvány vezetője.

Nemcsak az állatok, de a házban lakók is szenvedtek az állatkereskedéstől.

„Sok a bogár, csótány, ez minket is érint, nem lehet kiirtani őket a lakásból” - mondta Hamvas Zsuzsa.

A förtelmes bűzt még az állatorvos is nehezen bírta. A doktor végül az alapítvány gondjaira bízta a meggyötört, beteg állatokat.

„Nekünk már az elsődleges vizsgálat is elég volt, kimerítették az állatkínzás fogalmát” – mondták a rendőrök.

A Miskolci Állatsegítő Alapítvány feljelentést tesz a rendőrségen a bolt tulajdonosa ellen. Az állatokat most elszállítják, karanténba helyezik, és megpróbálják majd örökbe adni őket.

undefined
Nézd vissza a Híradó adásait az RTL+ felületén!
Itt állítsd be, hogy az RTL.hu az elsők között legyen a Google-találatokban!